2024. március 29., péntek

Felfüggeszti iráni járatát a British Airways

A brit légitársaság csütörtökön azzal indokolta a döntést, hogy az amerikai szankciók miatt nem éri meg fenntartani a London és Teherán közötti járatot, amit a 2015-ös, az iráni atomprogramról aláírt több hatalmi szerződés után helyezték újra forgalomba. A korábban Iránnal kötött nemzetközi nukleáris megállapodás nyomán az iszlám köztársaság elleni nemzetközi szankciók nagy részét enyhítették.

Három hónappal ezelőtt Donald Trump azonban egyoldalúan felmondta a szerződést, a szankciók pedig újra hatályba léptek. Az Egyesült Államok gazdasági nyomás gyakorlásával igyekszik Iránt rávenni az atomprogramjával kapcsolatos új tárgyalásokra.
A brit légitársaság bejelentette, hogy az utolsó járata Londonból Teheránba szeptember 22-én indul, Teheránból pedig szeptember 23-án. A felfüggesztés időtartamát nem közölte.
Irán londoni nagykövete, Hamid Baedinedzsád Twitter-üzenetében sajnálatát fejezte ki a döntés miatt.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint az Air France légitársaság hasonló döntést hozott. Részletek egyelőre nem ismertek.