2024. április 20., szombat

Összetartozásunk jelképe

A Kárpát-medence kenyere program Zentán

Nyolcadik évébe lépett a Szent István-napi kenyérünnep Zentán. Ennek alkalmából hagyományőrző csoportok színvonalas műsora várta a vendégeket hétfőn délután a Kertek helyi közösség színháztermében.

Az emléktemplomban msgr. Nagy József esperesplébános celebrálta a szentmisét (Szabó Nóra felvétele)

Az emléktemplomban msgr. Nagy József esperesplébános celebrálta a szentmisét (Szabó Nóra felvétele)

– Az új kenyér ünnepén az egyik legfontosabb teendőnk a hálaadás. Adjunk hálát, hogy a gabona az idén is beérett, az aratás sikeres volt, és ma az asztalunkra kerülhet a nemzeti színű pántlikával ékesített kenyér, és fohászkodjunk azért is, hogy mindenkinek jusson belőle. Augusztus 20-a Szent István király ünnepe, azé a királyé, aki államot alapított, és ezáltal próbálta biztosítani nemzete megmaradását. Szent Istvánt elsősorban alkotó tevékenysége és teremtő gondoskodása tette naggyá. Nekünk, kései utódoknak az a feladatunk, hogy megvédelmezzük mindazt, amit Szent István-i útnak nevezünk. Tanuljunk más népektől, ugyanakkor őrizzünk meg mindent, ami a miénk, és adjuk tovább nemzedékről nemzedékre! Nekünk is vállalni kell, hogy teszünk valamit a közösségért! Kívánjuk, hogy legyenek magyar fiatalok, akik magyar népdalokat énekelnek, magyar néptáncot táncolnak – hangsúlyozta Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere, aki a Kárpát-medencei magyarság fennmaradásáért vívott mindennapi küzdelemhez erőt kívánva nyitotta meg a rendezvényt, amelyen mások mellett jelen volt Pék Zoltán köztársasági parlamenti képviselő is.

A program folytatásában előbb a Cor Jesu városi kamarakórus lépett színpadra, amit a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ Ispiláng gyermeknéptánccsoportja követett. A táncos műsorszám után a Móra István Művelődési Egyesület Bazsarózsa asszonykórusa és tamburazenekara énekelt és muzsikált, ezután a Tópart Magyar Művelődési Egyesület vegyes kórusa, majd a Délibáb Magyar Művelődési Egyesület vegyes kórusa köszöntötte a résztvevőket, záró műsorszámként pedig a zentai Sarkantyú tamburazenekar szórakoztatta a közönséget.

A műsort követően kezdetét vette a kenyérszentelő szentmise. A Zentai Gazdakör jóvoltából érkezett 20 kg-os, hatalmas, ropogósra sült kenyeret szentelték meg, amely Szolnokról érkezett Sóti Ferencnek, a gazdakör elnökének közreműködésével. A Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplomban msgr. Nagy József zentai esperesplébános celebrálta a szentmisét. A templom oltára elé helyezett kenyeret az atya szegte meg, majd az ünnepi szertartást követően a hívek kaptak egy-egy szeletet az összetartozásunkat jelképező kenyérből, emellett 600 db frissen sült kiscipót is kiosztottak a jelen lévő hívek és vendégek között.

Mindez nem jöhetett volna létre Zenta község gazdái nélkül, akiknek a búzát és a lisztet köszönhetik a szervezők, a kenyérsütésért pedig az Árok pékséget illeti köszönet.