2024. április 19., péntek
DEBRECENI VIRÁGKARNEVÁL

A Családok évének is volt virágkocsija

A hagyományoknak megfelelően Debrecenben tegnap, augusztus 20-án megtartották a város nevezetes rendezvényét, a virágkarnevált, melynek a megrendezésére – amint azt a megnyitón is elhangzott – a település „kicsinyei és nagyjai” hónapokon át készülnek.

Debrecen, 2018. augusztus 20.
Nov�k Katalin, az Emberi Er�forr�sok Miniszt�rium�nak (Emmi) csal�d- �s ifj�s�g�gy�rt felel�s �llamtitk�ra besz�l a Papp L�szl� (Fidesz-KDNP) polg�rmesterrel tartott sajt�t�j�koztat�n a Csal�dok �ve vir�gkocsi bemutat�j�n a

A helyi lakosok virágokkal díszített kerékpárjaikkal nyitották meg a menetet, majd az oldtimer autók és motorok után indult meg a virágkocsik és a művészeti csoportok felvonulása Debrecen belvárosából a Nagyerdőbe. Amikor a Szent Koronát ábrázoló első kocsi a Református Nagytemplom elé ért, a református, a római katolikus és a görögkatolikus egyház püspökei megáldották az új kenyeret.

A magyar kormányzat első alkalommal képviseltette magát önálló virágkocsival a debreceni virágkarneválon.

„A Családok évének virágkocsija azt üzeni, hogy a kormány számára a családok vannak az első helyen, a magyar jövő a magyar gyermekekben és a felelős gyermekvállalásban van” – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára hétfőn Debrecenben, mielőtt elindult a karneváli felvonulás.

„A virágkocsin látható építőkockák egyrészt ismerősek a gyermekeknek, de ezen túlmutató üzenetük is van: az építőkockák olyan elemek, amelyekből valami készül, a magyar családok pedig olyan alapvető építőkövei a magyar közösségnek, a magyar nemzetnek, amelyek nélkül nem tudnánk sikeresek lenni” – mutatta be kompozíciót az államtitkár.

A 16 virágkocsi között 30 hazai, illetve külföldi művészeti csoport táncolta-zenélte végig a karneváli menetet.