2024. március 29., péntek

Államalapítónkra emlékeztek

Szent István-nap és Újkenyér-ünnep Magyarkanizsán

Magyarságunk legszebb ünnepét méltóképp tartják meg Magyarkanizsán minden évben. Nem volt ez másképp idén sem. Délelőtt a katolikus és a pravoszláv templomban ünnepi szentmisét tartottak, majd délután gyerekprogramokkal folytatták a sort. Miénk a park! – ezt az elnevezést kapta a 15-tól 18 óráig tartó kézműves foglalkozás, továbbá a Kerekítő, amely zenével és énekkel tarkított program a még ölben ülőknek, de a Baba-Mama klub is bekapcsolódott, továbbá a Gyöngyszemeink óvoda és a Zengő Kézműves Egyesület Oromról.

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere megszegte az új kenyeret, amikor is elmondta:

– Önkormányzatunk arra törekszik, hogy megtartsuk az oktatási, kulturális, szociális-védelmi rendszereink és szolgáltatásaink színvonalát. Célunk az erős család, az erős intézményi rendszer. Emellett az önszerveződést, a civil kezdeményezéseket is támogatjuk.

Fontosnak tartjuk a község településeinek kiegyensúlyozott fejlesztését. Éppen ezért odafigyelünk arra, hogy különféle beruházásokkal minden faluban hozzájáruljunk az életminőség javításához – hangsúlyozta a polgármester.

A városháza előtti színpadon a Mintapinty zenekar lépett fel, majd a község művelődési egyesületei, azt követően pedig a magyarországi Takács Nikolas lépett fel.

A nap fénypontja pedig Tóth Gabi koncertje és a tűzijáték volt a késő estébe nyúlóan! Holnapi lapszámunkban képes összefoglalót láthatnak a magyarkanizsai ünnepről.