2024. április 19., péntek

Színes SZIN-felhozatal

Ötvenedik születésnapját ünnepli a Szegedi Ifjúsági Napok

Születésnapos koncertek sorozatát vonultatja fel a legnagyobb hagyományokkal bíró magyarországi fesztivál, az idén 50 éves Szegedi Ifjúsági Napok. Ünneplő zenekarok, egyedi koncertek, meglepetésvendégek: a SZIN augusztus 22–26. között zárja a nyári fesztiválszezont.

Abban az évben, amikor a Broadwayen bemutatták a hippi ellenkultúra emblematikus musicalét, a Hairt, Magyarországon is megmozdult valami. 1968-at írtunk, amikor Szegeden először gyűltek össze (megelőzve a legendás Woodstock fesztivált) az ország minden részéről érkező fiatalok, hogy együtt hallgassák a kor ismert zenekarait, a támogatottak és tűrtek mellett – fura módon cenzúrázás nélkül – a tiltottakat is. 1968-ban tehát Szegeden elindult a magyarországi fesztiváltörténelem…

A külföldiek közül idén érkezik a napfény városába a szupertehetséges énekes-dalszerző, Jess Glynne, aki mögött – fiatal kora ellenére – figyelemreméltó karrier áll: 2014 óta szinte minden megmozdulása a brit slágerlisták élén landol, legyen az Grammy-díjas vendégszereplés a Clean Bandit vagy Route 94 mellett, vagy éppen saját dal. Legújabban pedig a Rudimental dalában láthattuk Macklemore-ral és Dan Caplennel.

Élő koncertet ad a SZIN-en a 28 éves angol DJ, Wilkinson, aki a sikeres bemutatkozó albuma után a brit drum & bass szcéna meghatározó alakjává vált. 2017-ben kiadta új lemezét, a Hypnotic-ot, ami az Egyesült Királyságban hamar listavezető lett a dance listákon.

A fesztivál nagyszínpadán lép fel az Egyesült Királyság könnyűzenei történetének legsikeresebb pop-duója, a Pet Shop Boys. Még nem volt olyan páros, amelyik annyi slágert termelt volna a brit Top 30-as listára, mint ők, köztük számos listavezetőt is. Mi több, eladott lemezeik számával a Guinness Rekordok Könyvébe is beírták magukat. Utoljára négy éve láthatta őket a hazai közönség, azóta 2016-ban új lemezzel rukkoltak elő, amit a szegedi közönség hallhat először itthon élőben, de bizonyára jön majd több felejthetetlen Pet Shop Boys-sláger és a párostól megszokott, extravagáns színpadi látvány is.

Korábban már bejelentettek a szegedi szervezők néhány hazai fellépőt is, javarészt olyanokat, akik valamilyen jeles évet ünnepelnek idén. A Paddy and The Rats punk patkányai 10. születésnapjukat ülik, a Bëlga 20 éves, a Csík zenekar idén 30, és jön Szegedre az Ákos 50 turné is. Hozzájuk csatlakozott most a 15 éve alakult Punnany Massif, s ha nem is kerek évfordulót ünnepelve, de nagy bulira készül Majka & Curtis és a Wellhello is.

Az elmúlt 15 évben a SZIN Magyarországon és külföldön is népszerű rendezvénnyé vált. Idén elővételben 13 országból váltottak bérletet vagy napijegyet, a legmesszebbről, a finnországi Vaasaból, 2861 kilométerről érkezik vendég Szegedre. A fesztivál tíz színpadán 1395 fellépőt láthat majd a közönség a több mint 150 zenei program során. A SZIN-en több mint 500 ember dolgozik majd, és minden korábbinál több kiállító és vendéglátó várja majd a közönséget.

Aki a számokat szereti, azoknak lehet érdekes, hogy a szervezők 5890 méter elektromos kábelt használtak fel, ami egyébként pont a szegedi nagykörút hosszával egyezik meg. A Borsodi Nagyszínpad és a Pepsi Nagyszínpad felépítése során 55 tonna fémvázszerkezetet mozgattak meg a színpadépítők, ez 9 darab afrikai elefántbika súlyának felel meg. Idén ötezer négyzetméter mobil padozatot raktak le a Partfürdőre, hogy a fesztiválozók pormentesen szórakozhassanak.

Minden adva van tehát ahhoz, hogy egy fergeteges, felejthetetlen és megismételhetetlen buli részese legyen az, aki szerdától vasárnapig kilátogat az újszegedi Partfürdőre.