2024. április 19., péntek

Potápi: Minden magyar fontos, éljen bárhol a világon

A magyar kormány számára minden magyar fontos, éljen akár Magyarországon, akár a Kárpát-medencében vagy a diaszpórában – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára tegnap az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban megrendezett Magyarok Országos Gyűlésén.

Potápi Árpád János kiemelte: a 15 milliós magyarságból 10 millióan élnek Magyarországon, nagyjából 2-3 millióan a Kárpát-medence egyéb országaiban, és hozzávetőlegesen 2,5 millióan a diaszpórában. „Senkiről sem mondunk le, mindenkire számítunk” – hangoztatta. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a nemzetpolitikai intézkedéseknek köszönhetően egyre többen vállalják a magyarságukat és csatlakoznak a magyar nemzethez.

Fontosnak nevezte, hogy „megőrizzük és ápoljuk hagyományainkat, hogy büszkék legyünk származásunkra, magyarságunkra és őseinkre. Ugyanakkor felelősségünk, hogy mindazt, amit megőriztünk, gyermekeinknek és unokáinknak is továbbadjuk.”

Kiemelte, hogy az elmúlt években sikerült megteremteni a magyar nemzet közjogi egységét, amit a nemzetpolitika új korszaka, a nemzetépítésé követ. „Együtt közösen elérhetjük, hogy a 21. század a gyarapodásnak, a nemzeti büszkeségnek, a nemzet megerősödésének évszázada legyen.”

Nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a kapcsán az államtitkár felhívta a figyelmet: „Nem szabad elfelejtenünk, hogy Magyarország mind a múltban, mind a jelenben egy többnemzetiségű ország.” Minden siker, amelyet az ország az elmúlt ezerszáz évben elért, az itt élő nemzetiségeknek is köszönhető, éppen ezért a magyar kormány mindig is minden segítséget megad nekik ahhoz, hogy kultúrájukat, őseik hagyományait és nyelvüket tovább tudják adni a későbbi nemzedékeknek.

Az államtitkára hangsúlyozta: bárhol is élnek magyarok a nagyvilágban, számunkra augusztus 20-a, a magyar állam születésének napja, március 15-e és október 23-a mind olyan ünnep, amely alkalmat ad a nemzeti összefogás megerősítésére.

Íjászok bemutatója az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A rendezvényen háromszáz lovas, ezer gyalogos hagyományőrző jelenítette meg a magyar történelem legfontosabb mozzanatait (Fotó:MTI)

Íjászok bemutatója az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A rendezvényen háromszáz lovas, ezer gyalogos hagyományőrző jelenítette meg a magyar történelem legfontosabb mozzanatait (Fotó:MTI)

Augusztus 20-át kiemelkedő jelentőségűnek nevezte, hiszen mint mondta, „nemcsak állami és nemzeti ünnep, hanem a magyar folklórban gyökeredzik, amelyhez erősen kötődik a magyarság. Talán az egyetlen olyan nemzeti ünnepünk, amelyet tömegek ünnepelnek” – fogalmazott.

Vukics Ferenc, a Magyarok Országos Gyűlésének főszervezője elmondta, a hatodik alkalommal megszervezett találkozóra mintegy 1200 önkéntes „építette fel a rendezvényt”, megvalósításában pedig 841 szervezet képviseltette magát. Hangsúlyozta, hogy a magyaroknak alulról jövő, organikus közösségekbe kell tömörülniük, szerveződniük. Meg kell mutatni a világnak, hogy az itt lévő civil társadalom szereti Magyarországot, a magyar nyelvet és kultúrát, a magyar nemzetet – tette hozzá.

Az augusztus 17-e és 19-e között megszervezett Magyarok 6. Országos Gyűlésének fő témái között a nemzetgyarapodás, a magyar családok és a V4 civil közösségi együttműködése szerepelt.