Bármely irányból és mérce szerint közelítjük meg, az Amerika Szálló embert próbáló munka. Az öt tételes darab időtartama 76 perc. A 15 zenészből (köztük 3 színész-énekes is található) álló zenekart a zeneszerző Mezei Szilárd vezényli. A zenei anyag megformálása a tömör, megkomponált részektől a free jazzen át a szabad improvizáció eszköztárával történik. Az emberi hang is kihívásokkal teli: a színészek/énekesek hosszú verseket énekelnek/szavalnak/deklamálnak magyarul, azon a nyelven, amelyet Magyarországon kívül csupán néhány szomszédos területen használnak.
Az Amerika Szálló a közép-európai történelem egy sötét időszakát, a második világháborút és a nemzeti határvonalak újrarajzolását idézi fel, és e szenvedésteli korra emlékeztet. A mű témája az egykor Magyarország déli régióját képező, a mai szerbiai Vajdaságban élő, délvidéki magyarok üldöztetése, kínzása és tömegmészárlása.
A lemezborítón Dormán László erről így írt: ,,Tito kommunista partizánjai birtokba vették ezt a területet. Zentán az Amerikai Szálló alagsorában tartották fogva az embereket, nemcsak megkínozták őket, hanem sokukat agyon is verték. Sok ilyen Amerikai Szálló volt akkoriban a Délvidéken: városháza, községháza pincéje meg malomépület, gabonaraktár, futballpálya. Az ártatlanul kivégzett áldozatok zöme ma is jeltelen, esetleg már megjelölt tömegsírban nyugszik. A Tisza mentén leginkább a folyó lett a nyugvóhelyük. És a partizánok eme cselekedetéről csaknem fél évszázadon keresztül pisszenni sem lehetett. A jugoszláviai magyarok együtt éltek a gyilkosaikkal, sőt a hős partizánokat állították nekik példaképül.” (A jegyzet teljes szövege és a versek eredetiben és angol fordításban a kiadó honlapján megtalálhatóak: www.nottwo.com; Andrew Choate tanulságos interjúja Mezeivel itt olvasható: http://the-attic.net/features/1917/szil%C3%A1rd-and-erzs%C3%A9bet-mezei-_-letters-from-northern-serbia.html)
A mű teljes magyar címe Amerika Szálló (Isten Hozott Kedves Vendég), angolul: Hotel America (Welcome Dear Guests). A cím fele ténylegesen is át van húzva, mintha az üdvözlés iróniája túl kegyetlen lenne ahhoz, hogy világosan kimondjuk.
Mezei a szándékáról így vall: ,,Az volt a szürreális vízióm, hogy az odalent halálukra váró emberek elszavalnak egymásnak néhány verset, vajdasági költők műveit, két Koncz István-, illetve egy-egy Sziveri János-, B. Pap Endre- és Domonkos István-verset, melyek a darabban oratóriumként hangzanak el.” A darab kísértetiességét ez a szokatlan hozzáállás erősíti: az éneklések/szavalatok hangulata – amely itt egyfajta művelődési esemény, de ugyanakkor elvágyódás is. Ez a hangulat végig tetten érhető a műben, amikor kimondott vagy énekelt szavak hangzanak el, és pontosan ez a furcsa ábrándozás adja meg az Amerika Szálló különleges, kisugárzó hatását. Egyfajta időtlenség ez, ami bizonyos értelemben akként halál, mint az álom, és az álom is itt egy másfajta halál.
Az Amerika Szálló témáját és teljes hangulatvilágát számba véve a leginkább figyelemre méltó a darab sokatmondó összetettsége, a változatos formákban felbukkanó sokféle kontrasztos zenei módszer és nézőpont, amelyet tovább gazdagít az áhítozás és sóvárgás számos dimenziója.
A szabadabb zenei részeket követő megkomponált átmenetek a katonai parancstól kezdve az imáig sok mindent sugallnak, a jazzesebb hangzásban gyászos vagy életvidám hangulatok váltakoznak, a szabad improvizáció pedig a káosz árnyalatait rajzolja föl, a mélységes zűrzavartól a felszabadulásig.
Mezei széles körű zenei világa nagyon magas szintű muzsikát eredményez. Köszönhető ez részben Mezei könnyednek látszó bravúrosságának, illetve szerves együtt muzsikálásának és szoros együttlétének a zenészeivel, akik egyaránt kiválóak az improvizációkban és a komplex kották lejátszásában. Amióta elkezdett lemezeket kiadni, kb. 15 évvel ezelőtt, Mezei munkáinak gyökereit a komponált hagyományokban (ebből Bartók emelkedik ki) véljük felfedezni, de Ellington, Mingus és Sun Ra jazzhagyománya is hatással volt rá. A zeneszerző Mezei folyamatosan és elmélyülten dolgozik a zenészkollégák egyre bővülő körével. A bőgős Ervin Malina, a dobos Csík István, a szaxofonos/klarinétos Bogdan Ranković és a harsonás Branislav Aksin már a Bot (Not Two, 2004.) elkészítésénél a csapat tagjai voltak, és azóta is megjelennek Mezei lemezein, de a zongorista Pozsár Máté és a fuvolás Andrea Berendika is állandó tagjai a Mezei-szeptettnek. Ennek a hosszú ideje tartó munkának az eredménye a gördülékeny együttműködés, amelynek során a zenészek mélyen átérzik a megkomponált anyagot. De az improvizációk is egyéni és kollektív spontaneitással robbannak (olyan altszaxofonszólók vannak ebben a hatalmas műben, amelyek Marshall Allen vad szólóihoz hasonlíthatók).
Nyilvánvaló, hogy az Amerika Szálló hossza és a nyelv, amelyen előadják, behatárolja majd a mű közönségét. Ezenkívül kihívást jelent azoknak, akik nem beszélik a magyar nyelvet, de mindemellett jelentős munkáról van szó, amely szenvedélyes, intelligens és elkötelezett. A mű maga a tanúságtétel.
@fo = Fülöp Péter
*A The Free Jazz Collective internetes folyóiratban megjelent ötcsillagos kiemelést kapott lemezkritika
http://www.freejazzblog.org/2018/07/szilard-mezei-vocal-ensemble-hotel.html 2018. július 2.
**Stuart Broomer kanadai zeneszerző, zenei szakíró lemezkritikáját Papp Erika fordította
SZILÁRD MEZEI VOCAL ENSEMBLE
Amerika Szálló (Isten hozott kedves vendég)/
Hotel America (Welcome Dear Guests)
Composition by Szilárd Mezei
(Text: István Koncz, Endre B. Pap, János Sziveri, István Domonkos)
Ágota SZILÁGYI – vocal
Kinga MEZEI – vocal
Áron BALÁZS – vocal
Tijana STANKOVIĆ – vocal, violin
Andrea BERENDIKA – flute, alto flute
Bogdan RANKOVIĆ – alto sax, bass clarinet
Péter BEDE – tenor sax, alto sax, clarinet
Gergő KOVÁTS – tenor sax, soprano sax
Béla BURÁNY – baritone sax, soprano sax
Ádám MEGGYES – trumpet
Árpád KISS - trumpet
Branislav AKSIN – trombone
Albert MÁRKOS – violoncello
Máté POZSÁR – piano
Ervin MALINA –double bass
Ernő HOCK – double bass
Oliver MAYNE – vibraphone, glockenspiel
István CSÍK – drums
Szilárd MEZEI – conductor
Recorded LIVE 14. December 2013, at CNESA, Magyarkanizsa, Serbia
by Lazar Zivanac. Edited, mixed & mastered by Sz.M.
Concert organized by RKA Magyarkanizsa, Zoltán Bicskei, director.
Graphic work: Erzsébet Mezei
Photo: Orfeas Skutelis
Liner notes: Dormán László (translated by Erika Papp)
Texts translated by Petra Bakos (J. Sziveri, I. Koncz, I. Domonkos) and Mari Falcsik (E. B. Pap)
Complete texts and complete liner notes are available online: www.notwo.com
Special thanks
RKA Kanizsa, Bicskei Zoltán, Dormán László
Dormán László borítószövege
Az Amerika Szállót a Tisza-parton mindenki ismeri Zentán. Nem kisebb és nem nagyobb, mint a többi környező épület. Különös ismertetőjele, hogy az alagsorában keskeny, egyszárnyas ajtók vannak. A II. világháború vége felé, 1944 őszén, Tito kommunista partizánjai birtokba vették ezt a területet. Zentán az Amerikai Szálló alagsorában tartották fogva az embereket, nemcsak megkínozták őket, hanem sokukat agyon is verték. Sok ilyen Amerikai Szálló volt akkoriban a Délvidéken: városháza, községháza pincéje meg malomépület, gabonaraktár, futballpálya. Az ártatlanul kivégzett áldozatok zöme ma is jeltelen, esetleg már megjelölt tömegsírban nyugszik. A Tisza mentén leginkább a folyó lett a nyugvóhelyük. És a partizánok eme cselekedetéről csaknem fél évszázadon keresztül pisszenni sem lehetett. A jugoszláviai magyarok együtt éltek a gyilkosaikkal, sőt a hős partizánokat állították nekik példaképül.
Mezei Szilárd ezeknek az ártatlanul kivégzett embereknek akart emléket állítani.
Szabados Györgynek, a magyar szabad improvizációs zene atyjának is van egy hasonló szerzeménye: Az események titkos története (Históriás ének /az emlékezet előtti időkből/). Magyarországon az 1980-as évek végéig az 1956-os forradalomról ugyancsak tilos volt beszélni. Miért említem Szabados művét? Mert egyazon iskola, ugyanaz a zenei világ, a Mester és Tanítványa. Szabados az 1956-os forradalom tisztaságának, maguknak a forradalmároknak, az elesetteknek és a később kivégzetteknek állít emléket, Mezei pedig a partizánok által elkövetett 1944-es vérengzés ártatlan magyar áldozatainak. Szabados zenésztársaival saját kifordított „titkos” szövegét („metanyelvét”) zenésítette meg, a műfajnak megfelelően, improvizatív módon, Mezei pedig vajdasági magyar költőknek az eseményekre vagy csak az események hangulatára utaló verseivel tette ugyanezt. Több tízezer ártatlanul kivégzett, végtisztesség nélkül folyókba és tömegsírokba lőtt, elkapart embernek lett az Amerika Szálló a közös rekviemje.
A zene maga eklektikus – azok számára, akik a klasszikus, jól meghatározható zenei műfajokhoz szoktak. Harmóniai alapja hol tonális, hol atonális, rögzített és rögtönzött részek váltják egymást, sőt ezek maguk is keverednek, egymásba fonódnak, hol jazz, hol szabad improvizáció, hol ma már klasszikusnak is nevezhető free jazz, hol kortárs (komoly)zene. Ráadásul még programzene is, hiszen elmesélhető tartalma, történése van. Egységes zenemű, az előbbiekben felsorolt valamennyi vonásával együtt. Ahogy maga Mezei írja: „ Az volt a szürreális vízióm, hogy az odalent halálukra váró emberek elszavalnak egymásnak néhány verset, vajdasági költők műveit, két Koncz István-, illetve egy-egy Sziveri János-, B. Pap Endre- és Domonkos István-verset, melyek a darabban oratóriumként hangzanak el.
A mű kezdete békés, nyugodt, de jön a zűrzavar és a Koncz-vers első sorának ereszkedő dallama (fisz-f-cisz-h) belehasít a levegőbe: Háború lesz. A Tisza-parti idill pedig, amire az első Koncz-vers utal, nem is annyira idillikus, hiszen fölsejlik mögötte a letagadott múlt, a Tiszába – Kanizsán a part menti betemetetlen lövészárkokba – lőtt ártatlan emberek utolsó sóhaja. A végén ismét a háború lesz víziója hangzik el, ez az ereszkedő dallam zárja a verset, amiből egy halk fuvolahang majd szóló marad csak meg, az elején kizárólag a mély regiszterekben. A B. Pap Endre-verset a háború lesz ritmikus változata vezeti föl, előbb zongorán és dobon, majd fokozatosan bekapcsolódik a zenekar is ebbe a lüktetésbe, s közben rögtönzött hangszeres szólók váltják egymást. S érdekes módon a hangszeres szólókban is fel-felsejlik a háború lesz ereszkedő hangsora és a ritmusos változata is. Az atonalitásban pedig elő-előbukkan egy-egy tonális alap.
A mű központi témája a második Koncz-vers, a fohász(féle, hogy ne kelljen ölnöm), amely valójában verssorokba szedett próza, s amelyben prózai beszéd is elhagzik. (Ön)életrajzi foszlányok a nagy háborút megjárt apáról és elégia a házról, amelyben leeresztett redőnyök mögött rejtőzik a költő. Ilyen leeresztett redőnyök mögött élt évtizedeken át a megtizedelt délvidéki magyarság is. A fohász végén dob és nagybőgő kíséretében a basszusklarinét édes-savanyú lírai szólója hangzik föl, amit a nagybőgő majd a fuvola folytat, s itt már tonális lírai akkordokat játszik a zenekar.
A Sziveri-vers bevezető zenéje sántító, cammogó ritmusban indul, hogy maga a vers gyors, feszes ritmusban hangozzék el, amit szvingesen lüktető rögtönzött hangszeres szólók zárnak, s aztán ez a hagyjuk faképnél Szabadkát, Szabadkát refrénje után halk, lassú sirámba megy át. A Domonkos-vers inkább már csak játék, előbb két hangra, majd többre, több változatban is és már klasszikus jazzes keretben, egymást követő rögtönzött hangszeres szólókkal. Aztán egyszercsak megjelenik a vibrafon, eljátssza szólóját, majd eltűnik, mintha csak arra várna, hogy a legvégén megüsse a záróhangot, az egyetlen lassan elhalkuló, eltűnő ciszt, majd csend, nem gondolni kollektív, nem gondolni privát.
Az Amerika Szállót előadó, eljátszó zenészeknek klasszikus hangszerismeretük mellett otthon kell lenniük a jazz, a free jazz, a szabad rögtönzés világában is. Fülükben ott kell lennie mind a tonális, mind az atonális hangzásnak. Érdekes módon az énekesek nem igazi énekesek, hanem olyan színészek, akik énekelni is tudnak. Lássuk be, nem könnyű a feladatuk, különösen nem az atonális dallamvezetésben.
Mindent összegezve, Mezei ezzel a művével hozzájárul ahhoz is, hogy rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés. Mert a harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés.
