2024. április 19., péntek
Malomfesztivál

Különleges megnyitó

Csütörtökön nyitotta meg hivatalosan kapuit az ötödik Malomfesztivál. A dekoráció és a színpadok a helyükre kerültek, az oromi szélmalom és vonzáskörzete teljesen átváltozott, a fesztiválozók pedig örömmel vették be a kibővített területet.
A Malmok útja alkotótáborok bemutatták produkcióikat, ám aki követte a fellépéseket és a programfüzetet, láthatta, hogy a fotókiállításról nem lehetett találni semmilyen információt. Nem történt hiba, az idei fotótábor teljesen új formában nyitotta meg kiállítását: a fesztivál megnyitóján egy sportrepülőgép zúgott át a fesztiválon, és zúdította a fotókat az égből a közönségre, majd a Malom ablakából is kirepültek a képek. Ezzel a látványos belépővel nyílt meg a fesztivál, és a fotós alkotótábor kiállítása is.
A szervezők közül ketten, Szerda Zsófia és Vígi László szólt a fesztiválozókhoz, külön köszönetet mondva a szervezőknek, építőknek, szépítőknek és az önkénteseknek, akik nélkül a fesztivál nem valósulhatott volna meg. Vígi László elmondta, hogy a 2014-ben indult fesztiválon idén két új helyszínt, a konyhát és az EtnoCamp teraszát is használatba veszik, remélve, hogy a két új helyszín még sokáig fogja szolgálni a közösség és a fesztivál javát is. Külön köszönetet mondtak a szponzoroknak, hiszen sok helyre pályázott a fesztivál, többek között köszönetet mondtak a Magyar Nemzeti Tanácsnak, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek valamint Orom és Magyarkanizsa helyi közösségének, akik szintén rengeteget segítettek a fesztivál létrejöttében.
– Elővételben nagyjából 500–600 heti bérletet adtunk el. Talán, ha nagyobb lenne a különbség a helyszíni és az elővételi jegyek ára között, lehet, hogy több elővételi jegyet adnánk el. Folyamatosan érkeznek az emberek, a táborozók, természetesen az, hogy hányan is voltunk, majd a fesztivál végén derül ki. A csütörtököt Lovasi András koncertjével erős nyitásnak szántuk, viszont a programot úgy állítottuk össze, hogy mindennap erős és érdekes legyen, más-más okból – mondta lapunknak Vígi.