2024. április 19., péntek

A pacséri csigatészta sikere

A bácsalmási Népek Ízek Forgataga elnevezésű gasztrorendezvényen több nemzet és tájegység képviselője mellett vendégeskedett a pacséri református gyülekezet is, ahova a faluban nagy hagyománnyal rendelkező csigatésztából készült májgombóclevessel érkeztek. A vendégeskedéssel kapcsolatban Csányi Erzsébet lelkésznőtől megtudtuk, hogy szinte pillanatok alatt kiürült a bogrács tartalma, vagyis a pacsériak helyszínen készült ünnepi levese.

– Egy 80 literes bográcsban, 4 tyúk, 500 májgombóc, és persze csigatészta felhasználásával készült a hagyományos levesünk. Az emberek sorokba rendeződve várták, hogy megfőjön, és legnagyobb meglepetésünkre gyakorlatilag fél óra leforgása alatt kiürült a bogrács tartalma. További 5 kg száraztésztára is igény mutatkozott a fesztiválon, illetve többen szerették volna kipróbálni a készítését is. A nagyszerű hangulatú rendezvényre a magyarországiak mellett a mi környékünkről is érkeztek vendégek, akik szintén főztek, de németországi étkeket is lehetett kóstolni. A kedves fogadtatás és a sikerünk tudatában jövőre is örömmel visszük falunk ízeit Bácsalmásra – tudtuk meg a lelkésznőtől, aki a gyülekezet nyári terveivel kapcsolatban elárulta még, hogy a közeljövőben kétszer is Pacsér testvértelepülésére, Kisújszállásra utaznak. Először a falu helyi közösségének képviselőivel az augusztus 20-ai Szent István-napi ünnepségen vesznek részt, majd szeptember elején egy közös testvér-települési találkozón képviselik Pacsért.