2024. április 16., kedd

Egyre több férfi van szülési szabadságon

Szerbiában is egyre több férfi dönt úgy, hogy inkább ő marad otthon újszülött gyermekével, vagyis ő veszi ki a szülési szabadságot. Erre természetesen a törvény lehetőséget ad, bár továbbra is többségében a nők élnek eme jogukkal. A döntés hátterében a legtöbbször az anyagiak állnak, és legtöbbször pénzügyi szektorban dolgozó férfiak jutnak erre a döntésre.

Egy 2007-ben végzett felmérés szerint csupán 17 apa élt ezzel a lehetőséggel, ma viszont jóval többen vállalkoznak erre, hiszen jelenleg megközelítőleg 300 férfi tölti szülési szabadságát. A férfi ezt a jogot a nőtől a baba három hónapos korának betöltése után vállalhatja át. Ehhez olyan dokumentáció benyújtására van szükség, mint amilyet a kismama nyújt be, azzal, hogy a nő írásos belegyezése is szükséges, hogy a szülési szabadságot átruházzák a férjre, vagyis a gyermek apjára.

Ez után a nőnek vissza kell mennie a munkahelyére, a havi járandóság pedig ezután a férfi számlájára érkezik. A régi törvény szerint attól függetlenül, hogy melyik szülő volt szülési szabadságon, a járandóság a nő számlájára érkezett meg. Az új törvényrendelkezés szerint ez megváltozott.

A jog még egyszer ruházható át, vagyis vissza az édesanyára, ám ezt meg kell indokolni.

Slavica Đukić Dejanović, demográfiával megbízott tárca nélküli miniszter a Večernje novostinak adott nyilatkozatában rámutat arra, hogy a demográfiai minisztérium legutóbbi felméréséből – amely során 330 munkaadót kérdeztek meg – kiderült, hogy 57 vállalatban volt már arra példa, hogy az apák mentek el szülési szabadságra az anyák helyett. Ezeknek a férfiaknak mintegy harmada pénzügyi intézményben dolgozik.

– Nem elhanyagolható százalékuknak jó fizetése és magas képzettsége van – mondta Đukić Dejanović, és rámutatott arra is, hogy a gyermek első életéve a legfontosabb, amikor szeretetet tanul és az apát és az anyát is egyenrangúnak tartja. Ezért a minisztérium olyan további intézkedéseken munkálkodik, amik majd lehetővé teszi, hogy az apákat még inkább bekapcsolják a gyermeknevelésbe.
A minisztérium kutatása arra is rámutatott, hogy az apa részvétele a nevelésben szinte községtől községig változik. A kérdőívezett 66 város és község közül csupán 6 önkormányzatban fordult elő, hogy az apa vette ki a szülési szabadságot.