2024. március 28., csütörtök

Egy hajóban evezünk

Tisatur tábort szerveztek Magyarkanizsán

Egy európai uniós, az Interreg-IPA CBC Magyarország–Szerbia Programnak köszönhetően a magyarkanizsaiak Algyővel együttműködve több közös projektet hozhatnak létre.

A Majomszigeten ütöttek tábort egy napra és éjszakára (Puskás Károly felvétele)

A Majomszigeten ütöttek tábort egy napra és éjszakára (Puskás Károly felvétele)

A cél a turizmus fejlesztése, továbbá a gyerekek tanítása a környezetszeretetre, de a közeljövőben eszközbeszerzés is megvalósul a programnak köszönhetően, amikor sátrakat és kenukat vásárolnak. Az ökoturizmust és a környezetvédelmet, a fiatalok környezettudatos nevelését Magyarkanizsán kezdték, majd jövőre Algyőn folytatják közös táborozással. Az egyhetes tábor kedden ért véget, a fénypontja pedig a hétfői nap volt, amikor a 10–16 évesek a Martonos és Magyarkanizsa közti tiszai szakasz festői szigetén töltöttek egy egész napot, sőt még ott is aludtak a Majomszigetnek nevezett területen, ahol a vaddisznók sem ritka vendégek. Tehát a gyerekek igazán kaptak a kiképzésből, amit Sarnyai Csaba, a Tiszai Tangó hajóskapitánya, a Tisza jó ismerője vezetett. Tőle tudtuk meg, hogy Magyarkanizsa sem szűkölködik legendákban, és hogy a Majomszigethez több is fűződik. Talán a legszebb vagy legszomorúbb az a legenda, amely a magyarkanizsai Rómeó és Júlia történetének is nevezhető, ugyanis a Majomsziget a Rubin-sziget néven is ismert. Ennek a fabulája egy pár: Dimény Gáspár és Palotás Rozália szerencsétlenül végződött szerelmi története. Az uszadékfák felakadásából és arra való pakolódásából alakult ki a sziget, ami sokáig érintetlen paradicsomként ékeskedett, most nemrégiben azonban több fát is kivágtak. A hajóskapitány elmondta, elindított egy folyamatot a sziget védetté nyilvánítása érdekében. A gyerekek szemmel láthatóan nagyon élvezték a táborhely kialakítását, az igazi nomád életmód megtapasztalását úgy, hogy közben tisztelik a természetet. Molnár Makai Krisztina projektmenedzser ismertette a lényeget:

– A projekt Magyarkanizsa község önkormányzata és Magyarországról Algyő nagyközség önkormányzatának közös projektje, az Interreg IPA határon átnyúló, Magyarország–Szerbia program keretében valósul meg, melynek a hivatalos neve: Ökoturizmus és környezetvédelem, Egy hajóban evezünk! Magának a tábornak pedig a Tisatur nevet adtuk. Ennek egyik legfontosabb aktivitása a gyerektábor, ami augusztus 8-án kezdődött és 14-én ér véget. Egyik, talán legszebb momentuma, hogy a gyerekek a Majomszigeten töltenek egy napot, úgy, hogy a sátrakat is ők állítják fel, maguk alakítják ki a táborhelyet a szigeten. A tábor célja, hogy megtanítsuk a gyermekeket a környezettel való együttélésre és annak tiszteletére. Ezen az érzékeny és fogékony generáción keresztül akár a szülőkig is eljuthat ennek a szemléletnek a lényege.

Egy héten keresztül a cserkészek Vízitelepén voltak felverve a sátrak a Tisza partján, ahol az újrahasznosítással is foglalkoztak, de a folyami dolgok sem maradtak ki, a kenuzás, a folyami közlekedés szabályai is napirenden voltak, és azt is megtanulták, hogyan lehet biztonságosan tábortüzet rakni. Az ötvenfős csapatban több nevelő is segédkezett, akik közül Oláh Tibor, a cserkészcsapat parancsnoka mondta el, hogy sok mindent megtanultak a gyerekek az egy hét alatt.

– A Tisza partján elméletben megtanult dolgokat most itt kamatoztathatják a szigeten, a táborépítéstől kezdve a tűzgyújtáson, az elsősegélynyújtáson át a főzésig. Magunkra vagyunk itt utalva, de a gyerekek nagyon élvezik, minden nappal egyre nyitottabbá váltak. A szigetre már kenukkal jöttünk fel, aminek használatát szintén az elmúlt egy hétben gyakoroltuk be – mondta a nevelő.

A csapatépítő tábor kedden zárult, de itt még nincs vége a projektnek, ugyanis remélhetőleg hamarosan beszerzik a kenukat és a sátrakat, és jövőre Algyőn folytatódik a gyerekek oktatása.