Malmok útja alkotótáborok

Tele lendülettel

Jó hangulatú műhelymunkák, kötetlen programok – Hamarosan bemutatók!

Seregély Orsolya

2018. augusztus 14., 11:13

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A hétvégén elkezdődtek Oromon a Malmok útja alkotótáborok. A fiatalok 10–15 fős csoportokban foglalkoznak a fotózással, a mozgással, a színművészettel, a zenével, az irodalommal és a filmezéssel. Az alkotás, a műhelymunka mellett a táborozók is aktívan részt vesznek az építők- szépítők munkájában, ottjártunkkor éppen a készülő Folk terasz építésében vettek részt, felváltott csoportokban.
Akik épp nem az építkezésnél segédkeznek, ők csoportokba tömörülve a hűvösben dolgozhatnak a művészeti projekten. A színész workshop vezetői Mészáros Gábor, Nagyabonyi Emese és Kucsov Borisz, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színművészei azon igyekeznek a fiatalokkal, hogy szerdára elkészüljön az előadás.
– Idén első ízben próbálkozunk azzal, hogy a táborozókkal komolyabb, összetettebb szövegen dolgozzunk. Kész szöveget adtunk a kezükbe, megpróbálva egy, az eddigiektől eltérő módszert alkalmazni, azért, hogy ez az egy hét a szövegről szóljon. Kucsov Borisz a Godotra várva című dráma 120 oldalas szövegét tömörítette 23 oldalba, ennek szeretnénk keretet, értelmet adni, majd színpadra állítani A fiatalok között szétosztottuk a szöveget és a feladatokat, most jön a próba folyamata, aminek még az elején vagyunk – mondta lapunknak Mészáros Gábor színművész.
A filmesek két csoportban dolgoznak, egyeztetnek arról, hogy a két rövidfilm miről szóljon. A filmes alkotótábor vezetői K. Kovács Ákos és Tóth Levente operatőrök.
– A tábor célja két kis rövidfilm elkészítése a résztvevőkkel, végig járva az összes ehhez szükséges fázist. Két csoportban dolgoznak a fiatalok, először fejlesztjük a filmtervet, majd helyszínt keresünk, azt berendezzük és forgatunk. Amennyiben van rá igény és szükség, úgy az utómunkálatokat is megcsináljuk. A formát megszabtuk azzal kapcsolatban, hogy milyen filmet szeretnénk, és pár képet is hoztunk, ami alapján el tudnak indulni – mesélte lapunknak Tóth Levente operatőr.
– Persze, az is cél, hogy mindenki jól érezze magát, ezért dinamikusan dolgozunk a táborozókkal, és alapvetően szabad a téma is – tette hozzá K. Kovács Ákos.
A Malomfesztivál melletti szántóföld egyik oldalán az árnyékban ekkor már látni véltem pár mozgó alakot. Kecses kézmozdulatok, és furcsa formák sziluettjét véltem felfedezni, megérzésem be is igazolódott: a mozgás tábor résztvevői az árnyékban már nagyban etűdöket, frase-ket próbáltak. Molnár Gábor Nóra, a mozgás workshop vezetője mesélt a táborról.
– Még számunkra is kérdéses, hogy mi is lesz a végső előadás. A tavalyi évben Kiss Ancsával dolgoztak a mozgásosok, az akkori előadást úgy fejezték be, hogy a táncosok beleugrottak a medencébe. Annyi titkot elárulhatok, hogy mi úgy fogjuk kezdeni a mi előadásunkat, hogy a medencéből kijövünk, és onnan vándorlunk át ide, erre a kis mezőre az előadás folyamán, hiszen tavaly is vándorló előadást mutattak be a táncosok. Jelenleg próbálunk, kísérletezünk, etűdöket és frase-ket csinálunk, mozgássorokat teszünk egymás mellé, és csúsztatunk szét, kisebb koreográfiai elemekből dolgozunk. Nagyon színes összetételű a csapat, van, aki teljesen kezdő, és van, aki színésztanonc.
Ezt követően az irodalmi tábor résztvevőit és Oláh Tamást, a tábor vezetőjét látogattam meg, akit arról kérdeztem, hogy hogyan fogják bemutatni az írott szövegeket a fesztivál során.
– Elsősorban a cél az, hogy szülessenek szövegek. A fő tematikánk a vidék, és Orom megírása, valamint a Mi Oromunk megírása, az, hogy ebben az Oromban hogyan jelenünk meg mi, írók. Valójában mindig magunkat írjuk meg akkor is, ha Oromról és a vidékről írunk. Hoztam is szövegeket magammal, sokat olvasunk majd, Vajdaság – vidék szövegeket, kortársakat, nem kortársakat, vajdaságiakat és külföldieket egyaránt. Ezekre a szövegekre reagálunk, és megalkotjuk a saját szövegeinket, ebből készülünk majd egy ízelítővel. Azt gondolom, hogy a felolvasások nem annyira kompatibilisek a fesztivállal, így gerilla módon elhelyezzük majd ezeket a szövegeket, fákról lógatjuk le, és padokra tesszük őket, így az emberek elvihetik és visszahozhatják, olvashatják azokat, elmélyülhetnek bennük. Azt gondolom, hogy ez segíteni fogja a befogadást.
Bár minden évben bővül a táborok listája, a fotós tábor ebben az évben sem maradhatott el. Ide is minden évben új előadót hívnak, az idén egy angol úriember Michael Bowring vezeti a tábort.
– 14-15 fotós dolgozik velem a táborban. A fő téma a falu, a tábor, az, hogy dokumentáljuk, hogy mit csinálnak az emberek itt, és hogyan kooperálnak. Főleg amatőr fotósok érkeztek, mindenki nagyon lelkes.
A tavaly megépült Akácos színpad körül javában zajlik a zenetábor is. A tábor résztvevői Brestyánszki Bernadett és Dína vezetésével különböző zenei stílusokat ötvözve ismerkednek a szabad improvizációval.
– Még érkeznek a műhelyezők, de mi már vasárnap munkához láttunk, egy koncertet állítunk majd össze együtt. Sosem készülünk előre anyaggal, amit bemutatnánk, hanem amilyen zenei stílust, motívumot hoznak a táborozók, azokkal dolgozunk, azokat emeljük ki. Improvizálunk, számokat írunk, összekötjük ezeket a motívumokat. Vegyes a csoport összetétele, nekünk csak az volt az egyetlen kritériumunk Dínával, hogy ne teljesen amatőr legyen a táborozó, tehát tudjon az adott hangszeren játszani, hiszen ehhez szükség van a koncerten is. A kezdő csellistától a gitárosokig vegyes a csoport, szerintem nagyon jól tudunk együtt működni – mondta lapunknak a táborról Brestyánszki Bernadett.
A most született alkotásokat, produkciókat a nagyközönség a nulladik napon, azaz augusztus 15-én tekintheti majd meg.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége