2024. április 20., szombat
Tanyaszínház

Baleset a színpadon

A három utolsó előadáson nem Búbos Dávid játssza Pometet

A Tanyaszínház idei előadása, a Pé’z, hova mész? igen nagy népszerűségnek örvend, eddig minden meglátogatott településen osztatlan sikert aratott. Az előadások során eddig minden zökkenőmentesen alakult, ám Horgoson a Pometet alakító Búbos Dávidot előadás közben baleset érte.
– A negyedik jelenetben Hugo, a gazdag német szeretne felkerülni a színpadra, ebben segítek neki én, Pomet. A jelenetben nyújtom Hugónak a kezem, ő pedig leránt, elgurulunk mindketten, ezzel a mozdulattal, és a landolással nem volt gond, hiszen gyakoroltuk sokat a színházban, megtanultuk az akadémián is. Itt fetrengünk a földön, eljátsszuk, hogy nagyon megütöttük magunkat, ez így történt Horgoson is, azzal, hogy úgy éreztem, mintha megütöttem volna a vállam. Először azt hittem, hogy valami kavicstól lehet ez, talán bezöldül, hiszen félig füves, félig betonos terepen játszottunk, a landolást én a betonon tompítottam, majd a füvön hemperegtem. Ahogy szerettem volna visszamenni a színpadra, akkor éreztem, hogy a vállam nagyon fáj – mesélte lapunknak az ifjú színinövendék.
– Azt az előadást végigjátszottam, viszont a hátramaradt 3 előadáson már nem én játszom, hanem Gombos Dániel, az egyik szervező ugrik be helyettem. Természetesen maradok a színen, hogy ha kérdése van, segítségre van szüksége Dánielnek, kéznél legyek, támogassam – hallhattuk Búbos Dávidtól, akinek jobbulást kívántunk.