2024. április 19., péntek

Dužijanca a városközpontban

Feldíszített fiáker a városközpontban (Fotó: Lukács Melinda)

Feldíszített fiáker a városközpontban (Fotó: Lukács Melinda)

A Dužijanca Bunyevác–Horvát Egyesület szervezésében zajló ünnepség központi rendezvényére vasárnap került sor, de az ezt kísérő műsorok már napokkal korábban elkezdődtek. Több üzlet kirakata is a Dužijanca jegyében lett feldíszítve, Szabadka központjában kézművesek állították fel standjaikat, a megfáradt ünneplők ételek és italok mellett lazíthattak, pénteken szalmaalkotásokból kiállítás nyílt a Városháza előcsarnokában, a főtéren bemutatták az idei aratópárt, Marko Križanovićot és Marija Piukovićot, megválasztották a kísérőiket is, díjazták a legszebb kirakatokat, majd tamburazenekarok szórakoztatták az egybegyűlteket. Szombaton alkalmi esti szentmisére került sor a Szent Teréz-székesegyházban, idén is megkoszorúzták Blaško Rajić mellszobrát, valamint az Arató szobrot, utána az aratók gyűlést tartottak, ezt pedig népi együttesek fellépése követte.

Az aratópár és kísérőik (Fotó: Lukács Melinda)

Az aratópár és kísérőik (Fotó: Lukács Melinda)

A vasárnapi díszes felvonulás és az új kenyér átadása, a tikkasztó hőség ellenére is nagyszámú érdeklődőt vonzott be a város központjába. A felvonulókat nagy tapssal, örömujjongással és éljenzéssel fogadták. A más települések aratópárjai lovaskocsival érkeztek a központba. Az ünnepségen Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár azt hangsúlyozta, hogy a Dužijanca az aratás és a kemény munka ünnepe, egyben fohász és a hála kifejezése Istennek a mindennapi kenyérért. Az aratópár az új kenyeret Bogdan Laban polgármesternek adta át, aki elmondta, hogy a búza és a kenyér Szabadkán jelképes erővel bír. A műsor este folytatódott, amikor kólózásra is sor került.

A Dužijanca a bunyevácok, a horvátok és városunk egyik legnagyobb, legjelentősebb népi ünnepélye, amelyen más nemzetiségűek és más települések művelődési otthonainak népi táncosai is fellépnek.