2024. április 20., szombat
ÚSZÁS

Zentán is a Velika Kikinda uralkodott

Kenyából is érkeztek úszók a nemzetközi versenyre

Egy héttel korábban Adán versengtek nemzetközi úszóverseny keretében az utánpótlás- és felnőtt úszók, az elmúlt hétvégén pedig Zentán ugrottak medencébe a sportolók. A több mint 200 benevezett 14 különböző klubot képviselt. A legtöbben természetesen Szerbiából érkeztek, de horvátországiak, magyarországiak, romániaiak, oroszországiak, sőt kenyai versenyzők is tiszteletüket tették a versenyen. A megmérettetés legeredményesebbje a klubcsapatoknál – akárcsak Adán – a Velika Kikinda lett. Összesen 34 érmet szerzett, ebből 18 arany, 6 ezüst és 10 bronz. A második helyen az oroszországi Dolgoprudny végzett 8 arannyal, 9 ezüsttel és 7 bronzzal, a harmadik pedig a becsei Swim Star lett 6 arannyal és 5 ezüsttel, egyben a legeredményesebb hazai klub címét is elnyerte.

Bár a versenyen nyilvánvalóan nem dőltek meg Európa- és világcsúcsok, számos szoros küzdelmet és egyéni rekordot láthattunk, az edzők és a szülők pedig éber figyelemmel követték az eseményeket, adott esetben hangos kiáltásokkal biztatták a medencében rivalizálókat. Zentán emellett még azt is elmondhatják, hogy – ellentétben a glasgow-i Európa-bajnoksággal – még az időmérő rendszerrel sem gyűlt meg a szervezők baja.

Eredmények, fiúk, 50 m gyors: Japundžić Darko (Swim Star), Hemi Leon (Spartacus–Szabadka), Tornjanski Matija (Velika Kikinda), Mandić Bogdan (Bjelica), Radjenović Matija (Polet–Zombor), Radlović Marko (Velika Kikinda), Spandli Dominik (Harkányi Diáksport-egyesület), Kireev Alexander (Dolgoprudny). Lányok, 50 m gyors: Papp Iulia (Temesvár), Yana Buculei (Temesvár), Stančić Teodora (Velika Kikinda), Barkó Kincső (Harkányi Diáksport-egyesület), Oszlámoski Dunja (Velika Kikinda), Prunić Nina (Velika Kikinda), Milić Kristina (Velika Kikinda), Matijević Milica (Velika Kikinda). Fiúk, 50 m hát: Japundžić Darko (Swim Star), Stepanov Vanja (Swim Star), Kockar Aleksa (Velika Kikinda), Menda Miloš (Velika Kikinda), Radjenović Matija (Polet–Zombor), Lazarev Denis (Dolgoprudny), Istenes Gábor (Delfin Ada). Lányok, 50 m hát: Kőrösi Klaudia (Rajtkő Úszóklub), Srđanov Jovana (Swim Star), Stančić Teodora (Velika Kikinda), Kozlova Aleksandra (Dolgoprudny), Rajković Martina (Vinkovački ), Vitas Jelena (Polet–Zombor), Mandić Milena (Bjelica), Imara Bella Thorpe (Kenya). Fiúk, 50 m mell: Petrov Mihajlo (Zenta), Todor Brankov (Swim Star), Kozić Aleksandar (Velika Kikinda), Menda Miloš (Velika Kikinda), Dragun Jurica (Vinkovački), Trubitsyn Aleksai (Dolgoprudny), Domagoj Sego (Vinkovački), Eddy Ciaran (Kenya). Lányok, 50 m mell: Kőrösi Klaudia (Rajtkő Úszóklub), Jana Mut (Spartacus–Szabadka), Sabić Lucija (Spartacus–Szabadka), Varga Zsófia (Polet–Zombor), Oroszlámoski Dunja (Velika Kikinda), Prunić Nina (Velika Kikinda), Surányi Tamara (Zenta), Ana Francuski (Velika Kikinda). Fiúk, 50 m pillangó: Matković Aleksa (Spartacus–Szabadka), Tornjanski Matija (Velika Kikinda), Popović Nikola (Swim Star), Matvei Leschenko (Dolgoprudny), Aleksei Trubitsyn (Dolgoprudny), Spandli Dominik (Harkányi Diáksport-egyesület), Kireev Alexander (Dolgoprudny). Lányok, 50 m pillangó: Papp Iulia (Temesvár), Yana Buculei (Temesvár), Nagy Rita (Zenta), Varga Zsófia (Polet–Zombor), Igrački Nadja (Bjelica), Kosović Jelena (Bjelica), Miličić Kristina (Velika Kikinda), Imara Bella Thorpe (Kenya). Fiúk, 4x100 m gyorsváltó: Dolgoprudny. Lányok, 4x100 m gyorsváltó: Velika Kikinda.