2024. március 29., péntek

Betonból az örökkévalóságnak

Utópia és posztjugoszláv emlékezet – Gondolatok egy kiállítás kapcsán

„...Jugoszlávia kéken és illatosan gomolygott el, mint valami dzsinn, két szál cigarettából. Mélyet szívtam a szépséges füstből. Mit parancsolsz, édes gazdám? – kérdezte Jugoszlávia. – Jugoszláv akarok lenni. Meg egy olyan fehér öltönyt, mint a tévében a bácsié, aki legyőzte a nácikat. Fehéret, mint a cigaretta doboza, és tengert hozzá, mint a betű kékje. Jadran? Ambasada? Próbálok emlékezni, hiába. Eltűnt a név, elvitte a dzsinn, magával vitte Jugoszlávia.”

(Németh Gábor: Dzsinn. Exjugó-lexikon. Ex-Symposion 2013)

Július 15-én a New York-i MoMA-ban (Modern Művészeti Múzeum) Jugoszlávia építészetéről nyílt kiállítás, melynek címe: Egy beton-utópia felé – Építészet Jugoszláviában 1948-tól 1980-ig. (Toward a Concrete Utopia: Architecture in Yugoslavia, 1948-1980)* Témáját az egykori szocialista Jugoszlávia városrendezési tervei adják, feltárja, milyen módon használták az építészetet a nemzeti identitás megteremtéséhez az ország 45 éves fennállása alatt. Több mint 400 rajz, modell, fénykép és filmtekercs szemlélteti, amit a múzeum közleménye a következőképpen foglal össze: „A kiállítás az építészet közösségformáló, közös történelmet teremtő erejét kutatja egy rendkívül változatos, többnemzetiségű társadalomban.” A hatalmas középületek, emlékművek, melyek ebben az időszakban épültek, merész formájukkal a betonszerkezetek előállítási technológiája fejlődésének a bizonyítékai. Impozáns méretükkel egy olyan korszak időtálló lenyomatai, melyek a modern építészet remekeiként bizonyítják, amit a fentebb már idézett közlemény is állít, hogy mindez „kulcsfontosságú eszköz volt egy utópisztikus jövőkép kialakításához”.

A kiállítás három fő egységből áll, a következő témák köré csoportosítva: Modernizáció – az ország modernizációját mutatja be, és azt reprezentálja, hogyan vezetett mindez a moderntől a brutalizmusig ívelő strukturális expresszionizmusig, a Globális hálózatok – városépítészeti tervek nagyszabású projekteket tartalmaz, a Mindennapi élet és identitások című szegmens pedig az ipari formatervezés jugoszláv termékeit mutatja be. A volt Jugoszlávia legnevesebb építészeinek, többek között Bogdan Bogdanovićnak (1922–2010), Juraj Neidhardtnak (1901–1979), Svetlana Radevićnak (1937–2000), Edvard Ravnikarnak (1907–1993), Vjenceslav Richternek (1917–2002) és Milica Šterićnek (1914–1998) a munkásságát is felöleli a tárlat. Részét képezi még a kiállításnak három videoinstalláció (Mila Turajlić rendezőnő munkája), valamint Valentin Jeck fotói és Jasmina Cibic és David Maljković kortárs művészek alkotásai is.

A „szocreál” építészeti műalkotások és relikviák iránti, az elmúlt évtized óta egyre inkább feltámadó érdeklődést bizonyítja számos kiállítás és film is. A századforduló után egyre inkább világossá vált, hogy a „szocialista éra” örökségét nem lehet csak úgy félretenni, művészeti és irodalmi alkotások, de a hétköznapi használati tárgyak „újraértelmezése” is folyamatosan jelen van. Néhányat kiemelve: 2016-ban Haruna Honcoop cseh képzőművész készített kísérleti és dokumentumfilmet néhány szocialista építészeti relikviáról a volt szovjet blokk országaiban, Az örökkévalóságnak címmel. 2014-ben megnyílt a ,,Živeo život” címet viselő kiállítás második része Belgrádban a valamikori Jugoszlávia mindennapjairól, ennek az első részét 40 ezer ember látta. A szervezők célja volt bemutatni azt a sokak által aranykornak nevezett korszakot, amikor a volt tagköztársaságok még egy országot alkottak, melynek Josip Broz Tito volt az elnöke. Hasonlóan a kétezres évek elején Németországban megjelent (n)Ostalgie-hullámhoz, melyben a vágyakozás tárgya a hajdanvolt NDK múltja, elfeledtetve „fogyasztóival” a kelet-németországi diktatúra valódi arculatát. 2013-ban a londoni Breese Little galériában „Spomeniks” címmel nyílt kiállítás Jan Kempenaers belga fotóművész 2006 és 2009 között készített sorozatából, az 1960-as, 70-es években felállított második világháborús jugoszláv emlékművekről, csaták emlékhelyeiről. (Top of the blocks: the world’s strangest war memorials in pictures. www.theguardian.com/artanddesign/gallery/2013/jun/18-jan-kempenaers)

A MoMA kiállításáról beszámoló cikkében (A betonkeverő mint múzsa) a The New York Times „a szabadság és az autoritarizmus között lavírozó ország”-ként idézi fel a valamikori Jugoszláviát. Érdekes azt olvasni, hogy hol találhatók a múlt századbeli brutalista építészet bemutatott remekei, ezt a valamikori, „grandiózus jövőképpel rendelkező” államalakulatot a térképen valahol „Európa bal alsó sarkában”, „Olaszországtól keletre, Görögországtól északra” jelöli be a cikk írója. Szlovéniáról a hipszter-filozófus Slavoj Žižek és az amerikai first lady kapcsán hallhattak, Horvátországról a futball-világbajnokság döntőseként, Montenegrót kicsiny tengerpartjáról, Boszniát a szarajevói kávékultúrájáról, Koszovót pedig Dua Lipa (Európa jelenleg legnépszerűbb popénekesnője) szülőhazájaként ismerheti a kortárs amerikai műélvező közönség. (The Cement Mixer as Muse. http://www.nytimes.com /2018/07/19/architecture-in-yugoslavia-rewiew-moma.htm)

Jugoszlávia mint államalakulat 1990-ben megszűnt létezni. Az „egyszervolt ország” (Balázs Attila egyik novelláját parafrazeálva) azonban – akárcsak emlékhelyeinek betonkolosszusai – túlélte felbomlását. Az Ex-Yu szellemi értékeiből származó alternatív művelődési vízió – ahogyan Thomka Beáta fogalmaz – „változatlanul értékteremtő energiákat hordoz”. Elkövetkező generációk számára is összekötő kapocs marad, a különböző nemzedékek tagjait ugyanis „a valamikori közös szellemi tér, majd ennek felbomlása, a szétszóródásban azonban változatlanul érvényesnek bizonyuló szellemi, erkölcsi, magatartásbeli értékeinek tudata közelíti egymáshoz”. (Thomka Beáta: Ex-Yu-ex(odus). In: Déli témák. 2009.45.)

Ennek a sokak szerint mesterségesen létrehozott „torzszülött állam” eszményének (a diktatúrán alapuló testvériség-egységével és a közös jugoszláv út fikciójával), Tito „operett-kommunizmusának” minden fonáksága és borzalma mellett nem tagadható meg az exjugoszláv térségben a művészetekre tett hatása, máig ihletforrásként való használata. Tanulmányában Szajbély Mihály a következőket írja: „...a mai délszláv térségre tekintve nehéz megérteni, hogy a titói államalakulat léte nem egyszerűen a véres káosz felé menetelés szép illúzióktól elfeledett története volt, hanem (legalább rövid időre) az illúziók valósággá válásáé is.” (Szajbély M.: Moder Annales. In: Rózsaszín flastrom. Beszélgetések vajdasági írókkal. 1995)

A Jugoszlávia nevű dzsinnt időről időre kiengedni a palackból kockázatos, de olykor kétségtelenül lenyűgöző hatást keltő vállalkozás. Virtuális New York-i sétánkon, a MoMA tárlatának képei között tallózva, érdekes képzettársításokat hívhatunk elő. Svetlana Boymot, az orosz származású amerikai kutatót idézve ugyanis „a huszadik század az utópiával kezdődött és a nosztalgiával ért véget”.

*A Toward a Concrete Utopia kiállítás szervezői Martino Stierli, a MoMA vezető építészeti és formatervezési kurátora, Vladimir Kulić, a Florida Atlantic University docense és Anna Kats, a MoMA kurátori asszisztense voltak. A kiállítás 2018. július 15-től 2019. január 13-ig látogatható. http://lechnerkozpont.hu/cikk/toward-a-concrete-utopia-a-moma-kiallitasa-jugoszlavia-epiteszeterol