2024. március 29., péntek
FOCIAJÁNLÓ

Indul a henger

Két bajnokság rajtjával kezdetét veszi az európai labdarúgás nagyipara, hiszen a Premier League és a Ligue 1 első fordulóit most hétvégén rendezik.

Angolföldön máris szenzációs párosítást hozott össze Fortuna, hiszen vasárnap 17 órától a Wenger-korszakot lezáró Arsenal és a múlt szezon végén bődületes PL-rekordot (100 pont) író, bajnoki címvédő Manchester City néz farkasszemet. Mindkét fél az észak-amerikai Nemzetközi Bajnokok Kupája elnevezésű barátságos tornán készült az új idényre, s a május végén kinevezett Unai Emery csapata jobb mérleggel hangolt – 3 meccsből kettőt nyert meg, míg a Guardiola mester Városiak épp fordított arányban teljesítettek.

Franciaországban a címvédő PSG-nek és a Lyonnak is könnyű dolga lehet a nyitányon (a Caen, illetve az Amiens ellen), s egyértelműen a Monaónak lesz a legnehezebb dolga, hogy elhozza a három pontot, hiszen a Nantes otthonában lép pályára.

Ezúttal is rangos serlegeket osztanak ki a legnagyobb futballnemzeteknél. Spanyolországban a Szuperkupa döntőjében a bajnoki címvédő Barcelona a Király-kupában döntős ellenfele, a Sevilla ellen játszik, míg a németeknél ugyancsak a kupadöntő ismétlése lesz műsoron a Szuperkupa-trófeáért – a Frankfurt valóban megnyerte a német kupát a múlt szezon végén.

SZOMBAT

13.30, Spíler1 TV, Sportklub 1: Newcastle–Tottenham

13.30, Arena Sport 1: Hearts–Celtic

15.00, Arena Sport 3: Clermont–Metz

16.00, Spíler1 TV: Huddersfield–Chelsea

16.00, Sportklub 1: Fulham–Crystal Palace

16.00, Sportklub HD: QPR–Sheffield United

16.45, M4: MTK–DVTK

17.00, Digisport 1, Arena Sport 4: Nantes–Monaco

17.00, Sportklub 3: Salzburg–Austria

17.00, Arena Sport 1: Rudar–Zeta

17.00, Arena Sport 5: Stuttgart–Real Sociedad (barátságos)

18.30, Spíler1 TV, Sportklub 1: Wolverhampton–Everton

18.30, Sportklub HD: Ajax–Heracles

18.30, Sportklub 3: Sahtar–Vorszkla

18.30, Sportklub 4: Derby–Leeds

19.15, M4: Kisvárda–Ferencváros

19.30, Arena Sport 4: Wolfsburg–Napoli (barátságos)

19.55, Digisport 1: Nice–Reims

20.00, Arena Sport 2: St. Étienne–Guingamp

20.00, Arena Sport 5: Montpellier–Dijon

20.45, Sportklub 3: PSV–Utrecht

20.45, Digisport 3, Sportklub 2: Fenerbahce–Bursaspor

21.00, Arena Sport 1: Atlético Madrid–Inter (Nemzetközi Bajnokok Kupája)

21.20, Arena Sport 4: Ceara–Atlético-PR

22.00, Sport2, Sportklub 4: Porto–Chaves

VASÁRNAP

0.00, Arena Sport 1: Bahía–América

13.15, Eurosport 2: U20-as női vb

14.00 és 20.00, Arena Sport 2: kispályás labdarúgás, Eb

14.30, Spíler1 TV, Sportklub 1: Liverpool–West Ham

14.30, Arena Sport 4: Oostende–Genk

15.00, Digisport 1, Arena Sport 1: Lyon–Amiens

15.00, Sportklub HD: Östersunds–Kalmar

16.00, Arena Sport 3: Boca Juniors–Talleres Córdoba

16.45, M4: Paks–Újpest

17.00, Spíler1 TV, Sportklub 1: Arsenal–Manchester City

17.00, Digisport 1, Arena Sport 4: Bordeaux–Strasbourg

17.00, Sportklub 3: Rapid–Wolfsberger

17.00, Arena Sport 1: Zemun–Partizan

18.00, Arena Sport 5: Charleroi–Anderlecht

18.00, Sportklub HD: Randers–Aarhus

18.30, Digisport 2, Sportklub 2: Basaksehir–Trabzonspor

19.00, Arena Sport 1: Crvena zvezda–Spartacus

19.00, Arena Sport 3: Budućnost–Mornar

19.30, Sport2, Sportklub 4: Moreirense–Sporting

20.15, Sport1, Eurosport 2: Frankfurt–Bayern (Német Szuperkupa)

20.45, Sportklub 3: Besiktas–Akhisar

21.00, Digisport 2, Arena Sport 4: PSG–Caen

21.00, Arena Sport 2: Chapecoense–Corinthians

21.00, Arena Sport 3: Rijeka–Hajduk

22.00, Digisport 1, Sportklub 2: Sevilla–Barcelona (Spanyol Szuperkupa)

hétfő 1.00, Arena Sport 3: Huracán–River Plate