2024. március 29., péntek

MSZP: akadályozza meg a kormány a kivándorlást

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy a további kivándorlás megakadályozása érdekében "adja vissza" a cafeteriát a dolgozóknak, illetve ne vonja el a tűzoltók túlórapótlékát - jelentette ki az MSZP alelnöke pénteken Budapesten.

A sajtótájékoztatóról készült, a MTI-hez eljuttatott hangfelvétel szerint Komjáthi Imre úgy vélekedett: ma a Fidesz és a kormány támogatja a legnagyobb mértékben a kivándorlást, azzal hogy a munkavállalókat sújtó intézkedéseket hoz.

Példaként említette, hogy ma egy pályakezdő fiatal azzal szembesül, hogy a cafeteria megvonása miatt nem kaphat segítséget az otthonteremtéshez, a diákhitel visszafizetéséhez, vagy a munkába járáshoz.

Ugyanakkor a tűzoltók számára 30 százalékos jövedelemcsökkenést okoz a cafeteria, illetve a túlórák pénzbeli kifizetésének tervezett megszüntetése, miközben ma is ezer tűzoltóval kevesebb van a szükségesnél - tette hozzá.

Az ilyen és ehhez hasonló intézkedések miatt mára 600 ezer ember hagyta el az országot, illetve további 250 ezren gondolkodnak azon, hogy külföldön próbáljanak szerencsét. A tanárok, mentők, tűzoltók, szociális dolgozók pedig egyre inkább hiányoznak Magyarországról - mondta.

Ezért az MSZP felszólítja a kormányt, hogy a "lopás alapú kormányzás" helyett az emberek érdekében politizáljon - mondta Komjáthi Imre.