2024. március 28., csütörtök

Bűncselekmény lesz az ügyvédek elleni támadás

A büntető törvénykönyv módosításával megbízott munkacsoport napokon belül megalakulhat

Új bűncselekménnyel bővülhet a büntető törvénykönyv – erősítette meg Nela Kuburović igazságügyi miniszter, mondván, hogy az új cikkely nyomán külön bűncselekménynek minősülne az ügyvédek elleni támadás. Az igazságügyi minisztérium kész megtenni a szóban forgó módosítást, mivel értékelése szerint ez egyik módja az ügyvédség védelmének – emelte ki a tárcavezető, majd azt is elmondta, hogy azért kell külön bűncselekményként beemelni a büntető törvénykönyvbe az ügyvédek elleni támadást, mert ennek a hivatásnak a képviselői nem minősülnek hivatalos személynek.

A törvénymódosítást kidolgozó munkacsoportnak az igazságügyi minisztérium munkatársai, az ügyvédség képviselői, bírák, ügyészek és a belügyminisztérium munkatársai lesznek a tagjai – mondta Kuburović, hozzátéve, hogy a munkacsoport napokon belül megalakulhat. A munkacsoport egyik feladata lesz felülvizsgálni az ügyvédek elleni korábbi támadások okán indult eljárásokat, górcső alá venni az eddigi jogi keretet, és megfogalmazni, hogy miként lehetne jobbá és biztonságosabbá tenni az ügyvédség helyzetét.

A törvénymódosítás és a munkacsoport megalakításának egyik apropója Dragoslav Miša Ognjanović belgrádi ügyvéd meggyilkolása. A férfit a fia szeme láttára gyilkolta meg egy továbbra is ismeretlen elkövető július 28-án. Ezt követően a Szerbiai Ügyvédi Kamara tagsága tiltakozása jeléül egy hétre felfüggesztette munkáját. Az ügyvédi kamara követelte, hogy alakuljon meg a munkacsoport, amely majd felülvizsgálja az utóbbi tíz évben ügyvédek ellen elkövetett támadásokat. Ebben az időszakban 50 ügyvéd ellen történt támadás.