2024. április 20., szombat

„Szerbia semmit nem kap”

Hashim Thaçi újrarajzolná Koszovó határait, míg Ramush Haradinaj inkább nem

Kiderült, hogy a pristinai vezetés némelyik képviselője miként is képzeli el az elmúlt hetekben ismét gyakran emlegetett területcserét: Szerbia odaadja Koszovónak a javarészt albánok lakta Preševo-völgyét, saját területéből viszont semmit nem enged át Szerbiának. Az országhatárok újrarajzolása azt jelenti, hogy a Preševo völgye Koszovóhoz fog tartozni, Koszovót viszont nem osztják fel, a szerbek pedig nem kapnak autonómiát, „örvendeztette meg" pristinai sajtótájékoztatóján Hashim Thaçi, Koszovó elnöke Belgrádot és a koszovói szerbeket.

– Minden igyekezetünkkel azon munkálkodunk, hogy végül sikerüljön megállapodásra jutnunk és megkötnünk a végső békemegállapodást. Mivel a Preševo-völgyi albánok hivatalosan is kérték, hogy a területet csatolják Koszovóhoz, a Koszovó és a Szerbia közötti országhatárok korrigálását javasoltam, hiszen enélkül nem tudunk érvényt adni a Preševo-völgyi albánok óhajának. Ez nem jelenti azt, hogy cserébe felosztanánk Koszovó területét, sem azt, hogy a szerbek autonómiát kapnak. Remélem, hogy a három, Preševo-völgyi községet békésen sikerül Koszovóhoz csatolni. Ami pedig a koszovói szerb községek közösségét illeti, Pristina eleget tesz kötelezettségének, a közösség biztosan megalakul, de kizárólag a koszovói alkotmány és a brüsszeli megállapodás tiszteletben tartásával – fogalmazott Thaçi.

Míg Koszovó államfőjének nyilatkozata meglehetősen egyértelmű, Ramush Haradinaj miniszterelnök eszmefuttatását inkább zavarba ejtőként lehetne minősíteni, legalábbis a koszovói hatalom egységének vonatkozásában mindenféleképpen. Az albániai Vlorában vendégeskedvén Haradinaj újságírói felkérésre értékelte Thaçi nyilatkozatát, és kifejtette: „Koszovó határait háborúkkal alakították ki és csakis egy újabb háború módosíthatja ezeket a határokat. Téved az, aki azt hiszi, hogy az országhatárokat másként is lehet módosítani." Szerbia és Koszovó között egyetlen kérdés nyitott, ez pedig egymás államiságának a kölcsönös elismerése – emelte ki Haradinaj.