2024. március 28., csütörtök

Drog, köszönöm, NEM!

A Vöröskereszt zombori szervezete a helyi önkormányzattal együttműködve drogmegelőzési akciót rendezett kedden a Szent György téren. A Drog, köszönöm, NEM! elnevezésű rendezvényen a Vöröskereszt önkéntesei szóróanyagokat osztogattak a járókelőknek, amelyek a pszichoaktív szerek használatának káros hatásait ecsetelik, illetve rámutatnak, miről ismerhetők fel a kábítószer-fogyasztók.
A szabadtéren fölállított információs pult melletti sátorban zene mellett a fiataloknak szimulálták a „képzelt világot”, amelyben kábítószereseknek sminkelt önkéntesek jelenítették meg a drogosok viselkedését, fölöttük pedig a leggyakoribb kifogások és magyarázatok voltak olvashatók arról, hogy miért nyúltak a szerhez.
Ilyen módon azt is bemutatták, hogy leginkább milyen módszerekkel toborozzák a majdani drogosokat, valamint hogy nincsenek könnyű és kemény pszichoaktív szerek, azok egyaránt katasztrofális következményekhez vezetnek.
Végül mindazok, akik vették a bátorságot és bepillantottak a „képzelt világba”, a rendezvény jelmondatával föliratozott pólót kaptak ajándékba a helyi önkormányzattól.