Adán megújult iskola várja a diákokat

A Cseh Károly Általános Iskolában szeptembertől 68 elsős kisdiák kezdi meg tanulmányait

csin

2018. augusztus 8., 13:09

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Korszerű és megújult iskolában kezdhetik meg Adán az új tanévet a diákok, miután szinte befejeződött a Cseh Károly Általános Iskola központi épületének teljes körű renoválása. Az elmúlt évhez képest szeptembertől egy elsős osztállyal több lesz, és összesen 68 elsős kisdiák kezdi meg tanulmányait a két adai iskolaépületben, valamint a völgyparti és a törökfalusi részlegben – tudtuk meg Maksó Éva iskolaigazgatótól.

Maksó Éva (Csincsik Zsolt felvétele)

Maksó Éva (Csincsik Zsolt felvétele)

– Reméljük, hogy az osztályok létszáma megmarad a tavalyi szinten, illetve talán egy osztállyal több lesz, mivel eggyel több elsős tagozatot nyitunk, mint az elmúlt évben. A központi iskolaépületben magyar nyelven két első osztály nyílik, a baraparti iskolában pedig egy magyar tannyelvű tagozat. Egyelőre úgy látszik, hogy erre megvan a létszám, külön nem is kellett kérvényezni, mert 15 főt meghaladó osztályokról van szó. Összesen 68 elsős diákunk van. Négy osztály nyílik Adán, egy szerb és három magyar tannyelvű, illetve a kihelyezett tagozatokon Völgyparton és Törökfaluban is lesz iskolakezdő diákunk. Törökfaluban ismét csak összevont tagozat lesz, mert két harmadikosunk van és négy elsősünk. Egyelőre úgy néz ki, nincs szükségünk osztályösszevonásokra sem. A külföldre való kiköltözési tendencia lassul, reméljük, meg is áll, így a jelenlegi létszámot már tudjuk tartani – magyarázta Maksó Éva. – A felújítás szeptember elsejéig befejeződik, és a tanulók visszaköltözhetnek. A munkálatok a végéhez közelednek, most már csak az apróbb simítások vannak hátra. A segédszemélyzetünk visszatért az évi szabadságról, és folyamatosan hordja vissza a bútorzatot a tantermekbe, valamint zajlik a takarítás. A régi épületszárnyban szinte már teljesen visszahordtuk a bútorzatot, csak az iskolatáblák felszerelése maradt hátra. Az a terem, ahol a restaurált freskó látható, üresen marad, oda egyelőre nem viszünk be semmiféle bútort, kivárjuk, hogy a helyiség szellemiségének megfelelő bútorzatot tudjunk betenni. A két újabb épületszárnyba a héten szeretnénk visszahordani a berendezést. Augusztus 9-én, csütörtökön munkaakcióra várunk mindenkit, aki úgy érzi, hogy tud erre időt szakítani.

A régi épületszárnyban már csak az iskolatáblákat kell felszerelni (Csincsik Zsolt felvétele)

A régi épületszárnyban már csak az iskolatáblákat kell felszerelni (Csincsik Zsolt felvétele)

A tornatermünk tele van asztallal, székkel és szekrénnyel, ezt mind vissza kellene vinni a hét folyamán. Reggel nyolc órától várjuk az önkénteseket. Meglátjuk, hány szorgos kéz jön össze a munkaakcióra. Ha többen leszünk, akkor reményeim szerint egy nap alatt, vagyis 14 óráig befejeződik a visszapakolás, ha nem, akkor áttolódik a következő napra is. Egyelőre folyik a tervdokumentáció kidolgozása az udvar rendezésére, reményeink szerint az is sorra kerül. Az új iskolaévet mindenesetre úgy kezdjük, hogy szépen feltakarítjuk az udvart, eltüntetjük a felesleges dolgokat, majd várunk a nyertes pályázati támogatásra, akárcsak a tornaterem felújításánál, amelynél szintén zajlik a tervdokumentáció elkészítése. Ennél is várjuk az alkalmat, hogy pénzforráshoz jussunk, és felújíthassuk, ugyanúgy, mint ahogyan az iskolaépület felújítása is megtörtént. Tudjuk, hogy ez is hosszú folyamat volt, hiszen 2015-ben kezdtük el a tervdokumentáció kidolgozását, és most tartunk ott, hogy beköltözhetünk a felújított épületbe – nyilatkozta az iskolaigazgató.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2018     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap