2024. április 20., szombat
37. MAGYARKANIZSAI FUTÓ- ÉS ÚSZÓFESZTIVÁL

Aquatlon a legbátrabbaknak

Magyarkanizsa az idén augusztus 11-én, szombaton ad otthont a hagyományos futó- és úszómaratonnak, amely immár a 37. fesztivál nevet viseli, s a névvel együtt új tartalmakkal is bővül a rendezvény. A tegnap megtartott sajtótájékoztatón Mészáros Kornél főszervező elmondta, tavaly 598 résztvevője volt a versenynek, s idén máris 25 százalékos túljelentkezés van a tavalyihoz képest, s a külföldi érdeklődők száma is jelentősen megemelkedett.

Szombaton a délelőtt az úszás jegyében telik majd el, délután pedig a futók következnek. A benevezés (600 dinár, az ovis korú gyerekeknek ingyenes) ezúttal is a Tisza-parti strandon lesz. Az úszók reggel 7 és 9.30 óra között vehetik át a sorszámukat, az új, 7500 méteres táv (Martonos–Kanizsa) rajtjához pedig 9.45 órakor indul a busz.

Ezt a távot az úszószövetség kérésére vezettük be, mert felismerték a kiváló tiszai feltételeket, s ez a táv újabb lehetőség lesz a versenyzőknek a ligában és a kupában való pontok megszerésére – mondta Mészáros, hozzátéve, hogy Magyarkanizsa az egyik legnagyobb rekreációs úszóközpontnak számít. Az említett táv mellett megmaradt a 3000 méteres hossz is, valamint minden olyan táv, amelyet a kisebbeknek szerveznek.

14 és 16.30 óra között a futók jelentkezhetnek, a műsor pedig az ovisok homoki versenyével kezdődik, majd a 900 (8–9 évesek), az 1400 (10–11 évesek), a 2600 (12–13 évesek) és a 3500 méteres (14–15 évesek) futamok következnek. A maraton és a félmaraton mezőnye 17.30 órakor rajtol, a 10 000 méteres futam pedig rá 15 percre. A városi útvonal 20.30 óráig lesz nyitva, hogy mindenki teljesíthesse az általa kiválasztott távot.

Mindenkinek lehetőséget adunk a részvételre, mindenki megtalálhatja a neki való kihívást Magyarkanizsán. A legerősebbeknek, legkitartóbbaknak és legbátrabbaknak találtuk ki az aquatlon versenyt. Az XL versenyen 3000 métert kell úszni, és 10 000 métert kell futni, az XXL versenyen ez a táv 7, illetve 21 kilométer. Mindezeket az újításokat még tavaly vezettük be, s a bejelentkezések alapján igen pozitívak a visszajelzések. Akinek pedig még a félmaraton is sok, nos, nekik vezettük be a váltót, amelyet hat városi körében felváltva futhatnak a barátokkal, rokonokkal – közölte a főszervező.

A szervezők ugyanakkor arra is felhívták a lakosság figyelmét, hogy a futóversenyek idején, 17-től 20.30 óráig megváltozik a közlekedési rend Magyarkanizsán.