2024. április 20., szombat

Felújítás előtt a Városi Színház

Ha minden a terv szerint halad, szeptember végére megújul az óbecsei Városi Színház belső tere és technikája: egyebek mellett lecserélik a nézőtéri megvilágítást és a függönyöket, új színpadvilágítást vásárolnak, és felújítják a színpad mögötti mosdókat is. Erre az óbecsei önkormányzat a Művelődési és Tájékoztatási Minisztérium Városok a fókuszban elnevezésű pályázatán nyert ötmillió dinárt. Az önkormányzat az épület tetőszerkezetét és homlokzatát is szeretné felújítani, amire uniós forrásokból remél pénzt szerezni.
A Városok a fókuszban programot 2016-ban indította a Művelődési és Tájékoztatási Minisztérium a kultúra decentralizálásának és az önkormányzatok kulturális kapacitásainak az erősítése érdekében. Abban az évben Törökbecse lett a befutó, több mint 56 millió dináros támogatásban részesült, mellette öt további önkormányzat nyert a pályázaton. Tavaly tíz projektum között osztottak szét 140 millió dinárt. Az idén 150 millió dináron 22 önkormányzat osztozik, Óbecse pedig első alkalommal jutott ily módon állami támogatáshoz.