2024. április 19., péntek

Az év eddigi legmelegebb hete jön

Az év eddigi legmelegebb hete jön – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.

Forrás: MTI

Forrás: MTI

Az írták: Magyarországon szerdától péntekig jó eséllyel meghaladja a hőmérséklet az év eddigi legmagasabb maximumát (36,6 Celsius-fok), amelyet július 29-én Budakalászon mértek. Az még bizonytalan, hogy mikor, milyen értékekkel tetőzik és meddig tart a hőség.

Kifejtették: az országban egyre több helyen közelebb lehet majd a délutáni hőmérséklet a 35 fokhoz, mint a 30 fokhoz. Országszerte ez az időszak hozhatja az év eddigi legmelegebb napjait. Ugyanakkor megjegyezték: ez egyáltalán nem ritka augusztus első felében. Mutatja ezt, hogy az erre az időszakra érvényes napi maximumrekordok 39, 40 fok körül vannak.

Kitértek arra is, hogy a jelenlegi számítások szerint péntek délután/este, szombatra virradóra egy nyugatról érkező, az ország felett lassuló, majd gyengülő, feloszló front a Dunántúlra, esetleg a középső megyékbe még érdemi (akár 5–8 fokos) bár átmenetinek tűnő enyhülést, felfrissülést hoz, de a keleti harmadban ennek hatása már alig lesz érezhető.

ÖTÖDÉVEL TÖBB RIASZTÁS

A szokásosnál 20 százalékkal több, összesen hatezer riasztásuk volt a mentőknek a kánikulai hétvégén – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője hétfőn az MTI megkeresésére. A mentőszolgálat kiemelte: a hőség elsősorban az időseket, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket, a kisgyermekeket, továbbá azokat veszélyezteti, akiknek valamilyen súlyos, krónikus alapbetegségük van.

Azt ajánlják, hogy aki teheti, a nagyobb megterhelést jelentő tennivalókat a kora reggeli vagy a késő délutáni időszakra időzítse. A hőség elleni védekezésben fontos a megfelelő folyadékpótlás, de lehetőleg nem cukros üdítőitalt, hanem ásványvizet vagy teát érdemes fogyasztani – írták, kiemelve: gondoskodni kell a gyermekek, idősek, betegek folyadékpótlásáról is. A hőség idején könnyű, szellős ruházat ajánlott, de az is fontos, hogy az ember fejét ne érje tartós, közvetlen napsütés, egyrészt az erős UV-sugárzás, másrészt a napszúrás veszélye miatt.

MÁR A HÉTEN INDUL A SZŐLŐSZÜRET

A nagy meleg miatt már augusztus elején elkezdik a szőlőszüretet a korai fajtákkal, de a középérésű fajtákat is a szokásosnál három héttel előbb szüretelik a gazdák – tájékoztatta hétfőn az MTI-t Mészáros József.

A Pécselyi-medence borásza elmondta, hogy a klímaváltozás következtében egyre inkább az északi országok felé tolódik a szőlőtermesztés, Magyarországon azonban, kedvező elhelyezkedése és adottságai miatt még így is jó minőségű, zamatos gyümölcs terem.

A meleg, aszályos nyarak és a gyakran tapasztalható extrém meleg hatására felértékelődnek az ország délkeleti, keleti hegyoldalai. Míg korábban október utolsó vasárnapjánál előbb nem szüreteltek olaszrizlinget, addig az elmúlt években már szeptember közepén szüreteltek – mondta.

Kifejtette: a nagy meleg hatására a savak kiéghetnek a szőlőből, ezért is szedik le korábban a termést, még akkor is, ha ez a cukorfok kárára megy.

A mostanihoz hasonló nagy melegek ellen a növény úgy védekezik, hogy bezárja a gázcserenyílásait, ami nem kedvez a gyümölcsnek, hiszen megáll a cukorképződés és a fejlődés – húzta alá.

Hozzátette: a kánikula miatt úgy tűnik, hogy idén a megszokottnál korábban, augusztus 5. és 10. között elkezdik a szüretet a korai fajtákkal, és ha az előttünk álló időszak időjárása átlagosan alakul, akkor még a kánikulai napok ellenére is jó minőségű, átlag feletti mennyiségű termés várható, ami 8–10 tonnát jelent hektáronként a Pécselyi-medencében.

Mészáros József azt mondta, bízik benne, hogy a nyár hátralévő részében nem lesz hosszan tartó, intenzív csapadékot hozó időjárás, mert az súlyosan érintené a szőlőültetvényeket, hozzátéve, hogy néhol felütötte fejét az esca nevű gombás betegség, bár a Pécselyi-medence 80 hektáros területének csupán közel egy százalékán észlelték.