2024. április 19., péntek

A barcelonai gázolásokra készülő terroristákról közölt fotókat a spanyol sajtó

A támadások előkészítése közben készített fotókat közölt a spanyol sajtó a tavaly augusztusi barcelonai és cambrilisi merényleteket végrehajtó dzsihadista terroristákról kedden.

A több napilapban is megjelent fényképeken a terrorsejt tagjai közül négyen vidáman mosolyogva, robbanóeszközök gyártása közben láthatók, jobb mutatóujjukat az ég felé emelve. Egyikük a derekára erősített robbanóövvel pózol az egyik fotón.

A képek egy fényképezőgép memóriakártyáján voltak, amelyet a rendőrség talált annak az alcanari háznak a romjai között, ahol a robbanószereket gyártották, és amelyet véletlenül felrobbantottak közben.

A La Vanguardia című napilap információi szerint 80 fénykép és 16 videó került elő, utóbbiakon fenyegető üzeneteket fogalmaztak meg a sejt tagjai.

"Allah minket választott millió férfi közül azért, hogy vért sirassunk veletek" - hangzott el az egyik felvételen, míg egy másikon arról beszéltek, hogy az általuk tervezett robbantásos akcióhoz az egyetlen, ami szükséges az a hit és a hitetlenek iránti gyűlölet, mert 20 eurónál nem kell több hozzá.

A La Sexta országos kereskedelmi televízió úgy tudja: néhány órával az első támadás előtt ékszereket adtak el, amelyekért összesen mintegy kétezer eurót kaptak.

Az előkerült fényképek közül több Párizsban, az Eiffel-toronynál készült néhány nappal a barcelonai gázolás előtt. A terroristák ott is támadni akartak, és előzetesen tanulmányozták a környéket.

A nyomozók szerint a képek megerősítik, hogy eredetileg robbantásos merényletekre készültek.

A La Razón című napilap információi szerint a csoport öt tagja a barcelonai gázolás után néhány órával egy cambrilsi boltban egyebek mellett fejszéket és késeket vásárolt.

A terroristákat a rendőrök lelőtték, az újság a földön vérbe fagyva fekvő holttestekről is közölt fényképeket.

Az augusztus 17-én és 18-án elkövetett merényletekben 16 ember vesztette életét és több mint 150-en megsérültek.

Az terrortámadás első évfordulójának közeledtével egyre több információ kerül napvilágra a helyi sajtóban.

Az El Periódico című lap múlt héten számolt be arról, hogy a dzsihadisták az FC Barcelona futballcsapat stadionja ellen is támadást terveztek, továbbá a barcelonai Razzmataz diszkó is a célpontjaik között volt.