2024. április 19., péntek

A szépségverseny kitörési lehetőség

Nyáron egymást érik a szépségversenyek, amelyeken szebbnél szebb lányok mérik össze nemcsak testi, hanem szellemi adottságaikat is, hiszen a szépség még nem minden, a komolyabb megmérettetéseken többek között arról is bizonyságot kell tenniük, milyen karitatív munkából vették/veszik ki a részüket, és milyen terveik vannak a világ jövőjére vonatkozóan. A nevesebb versenyeken a jelentkezők számára castingot rendeznek, ahol töviről-hegyire kikérdezik a lányokat, ugyanis nem lehet akárkiből világszépe, az előkelő cím mellé felelősségteljes feladat is jár: a legszebb hölgy egy teljes éven át utazgat, és szót emel a béke érdekében. Ehhez pedig rendelkeznie kell bizonyos műveltségi szinttel és angol nyelvvizsgával, hogy méltó módon el tudja látni királynői feladatait. Így nem meglepő, hogy a tapasztalatok szerint egyre magasabban képzett lányok versengenek a koronáért.

A hírnév mellett egy szépségverseny – legyen az akár helyi jellegű, akár világméretű – önbizalmat és tartást ad, amire sok fiatal lánynak van manapság szüksége, nehéz eleget tenni a különféle követelményeknek, a retusált címlapok látványa elbizonytalanítja őket, sokan úgy érzik, nem eléggé szépek. Korábbi szépségkirálynők egyöntetű véleménye, hogy a legtöbb lány magának is szeretne bizonyítani, a saját magukkal kapcsolatos elégedetlenségüket szeretnék legyőzni. Vonzza őket ez a fajta kihívás, kíváncsiak arra, meddig jutnak el a megmérettetésben, és ha előkelő helyen végeznek a versenyben, az nagyon jó visszaigazolás, ami az önbizalmat is erősíti.

Emellett a szépségverseny egy lépés, lépcsőfok a siker felé, kiváló lehetőség a kapcsolatépítésre, továbbá arra, hogy a versengő lányokra felfigyeljen például egy kozmetikai márka vagy egy modellügynökség. Aki ambiciózus, annak remek kitörési alkalom, hiszen ha megismerik az arcát, akkor már jóval könnyebb elindulni az álmai útján, az ismertség sokat segíthet a vágyai teljesítésében, például egy esetleges üzlet szempontjából, vagy egy tehetős férj megszerzésében. Így vagy úgy, sokan élnek is ezzel a lehetőséggel, és ügyesen haladnak felfelé a ranglétrán.

Vajon élni tud majd a lehetősséggel? – Tót Diana, a Strandszépe 2018 elnevezésű rendezvény szépségkirálynője (Fotó: Ótos András)

Vajon élni tud majd a lehetősséggel? – Tót Diana, a Strandszépe 2018 elnevezésű rendezvény szépségkirálynője (Fotó: Ótos András)

Bizonyára ismerősen cseng Geszler Dorottya, Bálint Antónia, Osvárt Andrea, Horváth Éva, Debreczeni Zita, Balogh Edina vagy Kulcsár Edina neve. A felsorolt hölgyek egykori szépségkirálynők, akiknek jót tett a korona. A 19 éves Geszler Dorottyára az 1989-es Miss Hungary után figyelt fel a Magyar Televízió, ennek köszönhetően telefonos játékokat, vetélkedőket, slágerlistákat és divathíradót is vezethetett, de ő volt Gundel Takács Gábor mellett a Játék határok nélkül műsorvezetője is. A kilencvenes években megalapította saját modellstúdióját, majd 2001-ben a népszerű Barátok közt című sorozatban is láthattuk. Bálint Antóniát 1991-ben, 22 éves korában választották szépségkirálynővé a Miss World Hungaryn. Igaz, hogy a verseny szervezői aktfotói miatt később elvették a koronáját, ám évekig tartó pereskedés után mégis ő maradt Magyarország szépe. Viharos magánéletéről A királynő meztelen című könyvében számolt be. Osvárt Andrea 1996-ban lett a Look of the Year 2. helyezettje. Ez remek kiugrásnak bizonyult, mert miután 22 évesen Rómába költözött, befutott színésznőként, és néhány évvel később megkapta az év olasz felfedezettjének járó Afrodité-díjat, és megannyi elismerés után 2012-ben övé lehetett az Európai Arany Glóbusz is. A többdiplomás Horváth Évát a Miss World Hungary cím elnyerése után 2004-ben a Miss Tourism versenyen is a legszebbnek választották. Évekig műsorvezetőként tevékenykedett, és saját szépségblogot is vezet. 2014 óta a Miss Balaton szépségverseny koordinátora. Debreczeni Zita épp az említett Miss Balaton 3. helyezettje lett 2001-ben. 2009 óta a Sugarbird márkának tervez ruhákat Zimány Lindával és Dukai Reginával együtt, emellett fotósként dolgozik. Balogh Edina 2003-ban 19 évesen nevezett be a Miss Hungary szépségversenyre, amit meg is nyert. A népszerűség kapóra jött neki, egy évvel később már Nádor Kinga karakterét alakíthatta a Barátok köztben. Kulcsár Edinának 2014-ben, 24 éves korában került a fejére a Miss World Hungary koronája, így ő képviselhette Magyarországot a Miss World londoni döntőjén, ahol őt választották a világszépe első udvarhölgyévé. Edina azóta sikeres üzletasszony.

És hogy a szépségversenyeken szerzett ismertség kiváló ugródeszka, legyen szó politikáról vagy szórakoztatóiparról, erre nagyon jó bizonyíték Sarah Palin, Oprah vagy Claudia Cardinale sikeres karrierje. Sarah Palin Alaszka volt kormányzója, maratoni futó, ötgyermekes anyuka, aki néhány évvel alelnökjelöltként szállt versenybe, vagy a dollármilliárdos Oprah Winfrey, aki több alkalommal az első helyre került a legbefolyásosabb médiaszemélyiségek listáján, de Claudia Cardinale is, akit azt hiszem, nem kell külön bemutatni, fiatal korában szépségversenyt nyert.

Amint a fentiekből is látható, a szépségversenyek győztesei előbb-utóbb bekerülnek a hírességek világába, és felkeltik politikusok, arab sejkek, hercegek, színészek, énekesek, sportolók, üzletemberek, de akár alvilági figurák érdeklődését is. Utóbbiak házassági ajánlatát azonban alaposan meg kell fontolni, ugyanis egy merénylet pillanatok alatt pontot tehet a frigyre. Jobb ezeken a körökön kívül maradni, és az adott lehetőséget megragadva, tisztességesen, saját erőből befutni, így a királynői koronán és a becsületen sem eshet csorba.