2024. április 20., szombat
FORMULA–1

Már jövőre Vettel csapattársa lehet

Exkluzív interjú Charles Leclerc-rel, akit a jövő nagy bajnokának tartanak

Világsztárnak ugyan még nem tartja magát a monacói állampolgárságú Charles Leclerc, aki a Sauber színeiben idén tölti első Formula–1-es szezonját, de akár már jövőre a sport egyik legismertebb arcává válhat, hiszen 20 éves kora dacára máris a küszöbén áll annak, hogy az autóversenyzés legjobban vágyott szerelését, a Ferrari vörös overallját öltse magára. A sorozat jelenlegi legígéretesebb tehetségével, a Formula–2 tavalyi bajnokával a Magyar Nagydíj hétvégéjén beszélgettünk.

De hogyan került Leclerc ilyen hirtelen a kívánságlistájára annak a Ferrarinak, amely hagyományosan tapasztalt, máshol már bizonyított pilótákat szeret alkalmazni, és ahol hozzá hasonlóan fiatal reménységet történetük során csupán egyszer, még 1961-ben igazoltak le versenyzőként? A válasz a Ferrari Versenyzői Akadémiájában keresendő, ahonnan a monacói pilóta is érkezett. A nagyobb F1-es csapatok és gyártók az évezred kezdete óta egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a maguk által felfedezett fiatal tehetségek támogatására és felkészítésére, olykor akár már 10 éves koruktól kezdődően. A Ferrari akadémiája idáig nem bizonyult olyan sikeresnek, mint a Sebastian Vettelt és Daniel Ricciardót a sportnak adó Red Bullé vagy a Lewis Hamiltont csúcsra juttató McLarené, de ez nem feltétlenül az ő hibájuk. Ferrari-szponzoráltként korábban ketten már eljutottak az F1-ig, de az egyiküknek sem adatott meg, hogy ott a maranellói alakulattal versenyezhessenek. Sergio Pérez akkor vágta el magától ezt a lehetőséget, amikor türelmetlenségében inkább aláírt a rivális McLarenhez 2013-ra, Jules Bianchi viszont alighanem ma már vörös szerelést hordana, ha nincs a halálos kimenetelű balesete a 2014-es Japán Nagydíjon. Az idén meggyőzően debütáló Leclerc-t viszont a hírek szerint a Ferrari hajlandó lenne már 2019-re előléptetni, ha a nála kétszer idősebb Kimi Räikkönen végleg elkötelezi magát a visszavonulás mellett.

Ez már a 12. F1-es versenyhétvégéd. Érzed magadon a fejlődést az év elejéhez képest?

Pozitívnak értékelem a bemutatkozásom. Bár az első három versenyen még nehézségeim voltak, mert rengeteg újdonságot kellett megtanulnom, és akkor még biztos voltam benne, hogy nagyon nehéz szezon áll előttem. Azóta viszont nagy előrelépést tettem én magam is, és a csapat is az autóval, így sokkal jobbak lettek az eredményeink, mint arra számíthattunk. A rendszeres pontszerzés és az időmérők utolsó szakaszába való többszöri bejutás bizonyítéka ennek. Az első versenyek után végre megértettem, miképpen is kell vezetni ezeket az autókat, és sikerült szintet lépnem ezen a téren.

Hogyan tudod kezelni az idén megnövekedett médiafigyelmet és nyomást?

Muszáj ezzel megbirkóznunk. De úgy érzem, hogy számomra ez természetesen jön, sosem voltam az a fajta, aki megérezte a rá nehezedő nyomást. Nem gondolom, hogy ez meg tud zavarni, és képes vagyok csak a munkámra, a vezetésre figyelni anélkül, hogy túl sokat agyalnék az engem körülvevő dolgokon.

És máris olyan higgadtan nyilatkozol, mintha mindig is ezt csináltad volna. A Ferrari akadémiája ebben is segített?

Igen, még fiatalabb koromban részt vettem mentális tréningeken, ahol megtanultam, hogyan birkózzak meg a nyomással és a kártékony gondolatokkal. Egy ideje azonban már nem járok erre a képzésre, hiszen immár tudom magam kezelni ezeket a dolgokat, hogy ne a pletykák járjanak a fejemben. Nem szoktam kifejezetten rákeresni a saját nevemre az interneten, de amikor látok egy hírt magamról, akkor azt azért elolvasom.

A legfőbb ilyen híresztelés veled kapcsolatban az, hogy akár már jövőre a Ferrari versenyzője lehetsz. Elképzelhetőnek tartod ezt a forgatókönyvet?

Egyelőre persze csak arra figyelek, hogy a Sauberrel a legjobb munkát végezzem, de ha valamikor a jövőben megkapnám ezt a lehetőséget, azzal az álmom válna valóra, hiszen gyerekkorom óta arra vágyok, hogy egy napon a Ferrari pilótája legyek. Mostanáig viszont még nem beszéltek velem erről, így azt tartom legfőbb célomnak, hogy bizonyítsam számukra, mire vagyok képes.

Gyakran felismernek már, amikor jársz-kelsz a világban? Kellemes vagy zavaró számodra a hírnév?

Attól függ, hogy hol vagyok, hiszen világsztárnak azért nem számítok. Leginkább Olaszországban és Monacóban fordul elő, hogy leszólítanak, de számomra kellemes érzés látni, hogy ekkora támogatásban részesítenek a rajongók.

Mivel töltöd majd az időd a most kezdődő négyhetes nyári szünetben?

Indonéziába, Bali szigetére utazok a barátaimmal.