2024. március 29., péntek

Növekednek a bérek az oktatásban

Megkezdődtek a tárgyalások a szakszervezettel a fizetési osztályok kidolgozásáról

Mladen Šarčević, oktatási miniszter az oktatás területének fejlesztését, jelentős beruházásokat ebben az ágazatban és legalább 10 százalékos béremelést helyezett kilátásba.

A felsoroltakból feltehetőleg a béremelést ejtik meg elsőként, tette hozzá a tárcavezető, mondván, hogy az oktatásügyben és az egészségügyben valószínűleg valamikor idén év végén növekednek 10 százalékkal a bérek.
Sajtónyilatkozatának folytatásában a miniszter megerősítette, hogy megkezdték az oktatásügyben dolgozók szakszervezeteivel a tárgyalásokat a fizetési osztályok kidolgozásáról, valamint azt is, hogy a tudományos alapról szóló törvény szeptemberben kerül a Szerbiai Képviselőház napirendjére, a tudományos-innovációs tevékenységről szóló új törvény közvitája pedig az ősz folyamán kezdődik meg. A tudományos alap megalapítását még tavaly kilátásba helyezte a miniszter, mondván, hogy abban tetemes eszközöket irányoznak majd elő a tudományos kutatások finanszírozására.