2024. március 29., péntek
NŐI LABDARÚGÁS

„Egyre keményebb ellenfélnek számítunk”

Villáminterjú Vajda Orsolyával, a szabadkai Spartacus válogatott hátvédjével

A női Szuperliga legutóbbi nyolc idényét megnyerő Spartacus együttese június 25-én kezdte meg a felkészülést az új idényre. A szabadkai csapat az alapozás ideje alatt is jól teljesített, hiszen a Kék Galambok mind a négy felkészülési mérkőzésüket megnyerték úgy, hogy azokon gólt sem kaptak. Boris Arsić tanítványai a horvát bajnok Osijek gárdáját hazai pályán 2:0-ra, Eszéken pedig 4:0-ra verték, míg a magyar élvonal újoncát, a szegedi Szent Mihályt Magyarkanizsán 5:0-ra győzték le. A kék-fehérek a Bajnokok Ligája-selejtezői előtti főpróbát Budapesten tartották meg, ahol a magyar bajnoki címvédő MTK Hungária ellen léptek pályára. A 3:0-ás szabadkai győzelemmel záruló találkozó után a Spartacus csapatával eddig öt bajnoki címet nyerő Vajda Orsolya nyilatkozott lapunknak.

Hogyan sikerült számotokra a felkészülés?

A felkészülési időszakban nagyon jól dolgozott a csapat, mindenki próbálta a maximumot kihozni magából, úgy az edzéseken, mint a barátságos meccseken, hiszen csak így tudjuk megközelíteni az európai élmezőnyt. Az alapozás első részét a Zlatiboron bonyolítottuk le, a második szakaszra pedig hazai környezetben került sor, a felújítás alatt álló Városi stadion segédpályáin.

Hogyan látod, milyen esélyekkel indultok a Bajnokok Ligája augusztus 7-én elrajtoló selejtezőiben?

Mivel az eddig lejátszott edzőmeccseinken győzni tudtunk, így magabiztosan várjuk a selejtezőket. A sorsolás számunkra nagyon hasonló volt a tavalyihoz, hiszen ezúttal is Montenegróban játszunk majd, és az ellenfeleik közül kettő is ugyanaz, mint tavaly. A montenegrói bajnok Breznicával és az izraeli címvédő Kayrattal tavaly is találkoztunk, előbbit 6:0-ra, az utóbbit pedig 7:1-re vertük, úgyhogy ellenük most is reális esélyünk van a győzelemre. A csoportban a svájci Basel lesz a legkeményebb ellenfél, őket ismerjük talán a legkevésbé, annyit azonban tudunk róluk, hogy egy fizikálisan remekül felkészített csapatról van szó, amely egy olyan országból érkezik, ahol a női foci magasabb szinten van, mint nálunk. Nagy valószínűséggel az ellenük vívott utolsó csoportmeccs dönti majd el, hogy ki szerzi meg az első helyet a kvartettben, és ki jut tovább a legjobb harminckettő közé.

Mit vársz a következő idénytől?

Mint minden évben, az idén is a bajnoki cím megszerzése a célunk, ezenkívül szeretnénk visszahódítani a szerb kupát is, melyet a tavalyi szezonban nem sikerült begyűjtenünk, mivel elbuktuk a Crvena zvezda elleni elődöntőt. Ez mellett természetesen nagyon szeretnénk bejutni a BL egyenes kieséses szakaszába is, úgy vélem, hogy a csapat most végleg megérett erre, hiszen évről évre egyre keményebb ellenfelei vagyunk a sokkal nagyobb költségvetéssel rendelkező nyugat-európai kluboknak.

Magad elé milyen célokat tűztél ki a 2018/2019-s szezonban?

Jól érzem magam Szabadkán, így továbbra is azon leszek, hogy megtartsam a helyemet a Spartacus kezdőcsapatában, és amiben csak lehet, tovább fejlődjek. Remélem minden rendben lesz, és egy kisebb kihagyást követően ismét magamra ölthetem majd a címeres mezt is.