2024. március 28., csütörtök

Önállóságra nevelnek

Kirándulások és műhelymunkák – Tartalmas a bácsfeketehegyi Izida társulat nyara

A bácsfeketehegyi Izida Anya- és Gyermekvédelmi Társulat idei nyara igen zsúfolt.

Az izidás gyerekek és fiatalok három kiránduláson is részt vettek a közelmúltban, és egy műhelymunka-sorozat részesei, ami júliusban kezdődött és augusztus végén fejeződik be. A műhelymunkák külön érdekessége, hogy nagy hangsúly fektetnek az inkluzív modellre. Papp Julianna, a társulat elnöke arról számolt be lapunknak, hogy igen meghatározó volt számuk a delibláti homokpusztán zajló tábor, amelyről nemrég tértek vissza.

– Fontos számunkra, hogy a nyár során különböző programokat biztosítsunk a felhasználóink számára. Tagjai vagyunk a Mentálisan Fejletlen Személyek Egyesületei Szövetségének, amelynek 26 tagszervezete van. Ennek köszönhetően részt vehetünk különböző képzéseken, és most eljutottunk a delibláti táborba is. Ez a tábor önállóságra nevel, a szülőktől és a megszokott környezettől távol. Az idei évben fantasztikus nevelőink voltak, akik minden percünket tartalmasan betöltöttek. Különböző jellegű sportfoglalkozásokon vehettünk részt, de volt jóga és Ki mit tud, és számos más foglalkozás. Első helyet hoztunk haza hangszeren való zenéléséből, valamint második helyet szavalásból – mondta el Papp, majd arról is beszámolt, hogy ez alkalommal három fiatal vett részt a táborban, és egy önkéntes kísérte őket. Az Izida mellett még 9 egyesületből érkeztek a táborba egész Vajdaság területéről, és így kiváló alkalom volt a tapasztalatcserére.

A tábort megelőzően a Ludasi-tavon jártak, tegnap pedig Szenttamáson, a Gyöngy egyesület szervezésében zajló ökotáborban vettek részt. Ez a tábor a hulladék-újrahasznosítással és környezetvédelemmel foglalkozik, tudtuk meg az elnöktől. A kirándulások mellett az izidás fiatalokra képzőművészeti és sportfoglalkozások is várnak a nyár során. Hét műhelymunka fog megvalósulni, és ezek a programok az inklúziót is szolgálják, mondta el Papp.

– A célunk, hogy jobban elfogadják a különböző fogyatékkal élő felhasználóinkat, mert még mindig érezzük, hogy hátrányt szenvednek a mássággal élő emberek. Ezért vonunk be általános iskolás gyerekeket a képzőművészeti és sportprogramjainkba – fogalmazott az elnök, majd hozzáfűzte, hogy ezeket a műhelymunkákat Kishegyes község önkormányzata támogatta. A segítségük nélkül nehezen valósulhatott volna meg, hangsúlyozta Papp.

Móricz Lajos rajztanár első alkalommal tart foglalkozásokat az Izidában. Az eredeti elképzeléseket a gyerekek és fiatalok lehetőségeihez kellett igazítani, hogy sikerélményben legyen részük, fogalmazott Móricz.

– Az első műhelymunkán monotípiával foglalkoztunk. Egy fényképet készítettem róluk, ezt rátettük egy színes papírra és körberajzolták magukat. Amikor levettük a színes papírt, akkor az alá helyezett lapon megmaradt az ő rajzuk. A második foglalkozáson magasnyomásos eljárással készítettünk kartonnyomásos képet. Ők előkészítették a saját rajzukat és ezt a Nikola Đurković Általános Iskola grafikai nyomtatójával lenyomtattuk. Az általános iskolának külön köszönetet kell mondanunk, mert Bojtos Béla igazgató megengedte, hogy az iskola felszereléséből mindazt használjuk, amire szükségünk van. A keddi műhelymunkán pedig egy, a Mexikóból eredő fonalfestészet-technológiával készítettünk képeket. Ez nagyon kitartó munkát igényel, és a gyerekek nagyon türelmesen dolgoztak – számolt be a foglalkozásvezető.

Még két kreatív műhelymunkára fog sor kerülni augusztus 21-én és 23-án. Ezeken holland adományból származó alapanyagok felhasználásával fognak különböző alkotások születni, mondta Móricz, majd hozzáfűzte, hogy ezekre a foglalkozásokra még lehet jelentkezni.