2024. március 29., péntek

Lőrincz Tomi túl van a sérüléseken

Lőrincz Tamás (Fotó: MTI)

Lőrincz Tamás (Fotó: MTI)

Lőrincz Tamás, a hazai rendezésű birkózó-világbajnokságra készülő magyar kötöttfogású válogatott egyik legjobbja több nehézséggel is küzdött az idén, ám mostanra már semmi sem gátolja abban, hogy maximális erőbedobással végezze az edzéseket. „Kisebb sérüléseim voltak az év elején, és év közben is. Többek között ezért is hagytam ki a Magyar Nagydíjat, de már kettőzött erővel dolgozunk, és remélem, hogy októberre meglesz a csúcsforma” – nyilatkozta az MTI-nek a háromszoros Európa-bajnok, aki 2013 után második alkalommal léphet szőnyegre hazai közönség előtt világbajnokságon.

A 31 éves Lőrincz eredeti súlycsoportjában, 66 kilogrammban többek között olimpiai ezüstérmet nyert, ám a rendszeresen nagyon komoly és megerőltető fogyasztás miatt a számára sikertelen 2016-os riói játékok után feljebb ment, méghozzá rögtön két súllyal. Azóta pedig eddig minden világversenyen érmet nyert, a tavalyi és az idei Európa-bajnokságon is harmadik lett, míg a 2017-es párizsi vb-n – a második orosz doppingvétsége miatt – második, így kiváló előjelekkel várja a budapesti versenyt.

A Papp László Sportarénában sorra kerülő világbajnokságon öccsével, a tavalyi Eb-győztes Viktorral egymást követő napon birkóznak, legalábbis az egyenes ági mérkőzéseket tekintve. Az új, kétnapos lebonyolítási rendszer miatt ugyanis az október 26-án kezdő Viktor, amennyiben bejut a döntőbe, vagy a bronzmeccsbe, illetve ha vigaszágra kerül, akkor szombaton is érdekelt lesz, amikor bátyja megkezdi a küzdelmeket. „Jobb lett volna, ha mindketten ugyanazon a napon kezdünk, de így sem rossz. Viktor egy nappal előttem lép szőnyegre. Bízom benne, hogy mindent úgy csinál majd, ahogy azt eltervezte, aztán másnap kiszurkolja belőlem (is) az érmet” – mondta Tomi.

A budapesti világbajnokságot október 20. és 28. között rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában.