2024. március 29., péntek

Észak-Korea megsérti a határozatokat

Pompeo: az észak-koreai fegyverkezési program nem áll összhangban Kim Dzsong Un ígéretével

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerint az észak-koreai fegyverkezési program nincs összhangban a nukleáris leszerelésre vonatkozó, az ország vezetője által hangoztatott elkötelezettséggel.

A délkelet-ázsiai látogatáson tartózkodó Pompeo pénteken, úton Szingapúr felé beszélt Észak-Koreáról újságíróknak.
Kim Dzsong Un észak-koreai elnök elkötelezte magát az atomfegyver-mentesítés mellett. A nemzetközi közösség azt követelte, hogy Phenjan az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatainak megfelelően cselekedjen, azonban Észak-Korea megsérti a határozatokat, és látható, hogy még nagyon messze vagyunk a végső cél elérésétől - fejtette ki az amerikai külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető éppen Szingapúrban tartotta június elején történelmi csúcstalálkozóját, amelyen utóbbi ígéretet tett arra, hogy a félsziget atommentesítésén fog dolgozni.
Mike Pompeo július végén azt mondta a szenátus külügyi bizottságában tartott meghallgatásán, hogy Észak-Korea - ígérete ellenére - változatlanul folytatja az atombombához szükséges hasadóanyagok előállítását.
Hétfőn a The Washington Post című amerikai napilap arról írt, hogy az amerikai hírszerzés műholdfelvételeken rakétagyártásra utaló jeleket talált egy Phenjan külvárosában fekvő kutatóintézet területén.
A lap értesülései szerint Észak-Korea egy vagy két új, folyadékmeghajtású interkontinentális ballisztikus rakétát épít abban az üzemben, ahol az Egyesült Államok területét fenyegető első ilyen fegyvert gyártották.
Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter ugyancsak Szingapúrban van, és szombaton részt vesz ugyanazon a regionális tanácskozáson, amelyre Pompeo is érkezett. Az amerikai külügyminisztérium ugyanakkor arról nem tájékoztatott, hogy a két miniszter folytat-e megbeszélést.