2024. április 19., péntek

Pezsgő élet a malom környékén

Az idei oromi Malomfesztiválon mindenki megtalálhatja a kedvenc időtöltését

Ötéves az oromi Malomfesztivál. Az igazán elhivatott oromi örömkeresők már augusztus 10-én elfoglalhatják a malom környékét, és augusztus 18-ig élvezhetik az egyedülálló hangulattal rendelkező helyszínt.
Ebben az évben a szervezők kitettek magukért, hiszen minden sokkal nagyobb: több koncert, tábor, program és több önkéntes, hiszen mintegy 100 fiatal fogja segíteni a fesztivál munkáját az építkezéstől egészen a rendezvény utolsó napjáig.
A táborok, és az építő-szépítő önkéntesek munkáját augusztus 16-án, pénteken tekintheti meg a nagyközönség, ekkor debütálnak a Malmok útján alkotótáborok produkciói, és ekkor nyitja meg kapuit a fesztivál.
A csütörtöki napon többek között fellép Lovasi András, a Tudósok és a Pendergő zenekar is. A fesztiválon idén is három színpad lesz, valamint a medence partján is a fesztivál fellépői szolgáltatják a zenét.
A nagy érdeklődésre való tekintettel idén is lehetőség lesz felfedezni a környező látnivalókat, a Malom-élmény programnak hála. Csütörtökön a Baráthok-kútját célozza meg a társaság egy kerékpártúrával egybekötött grillezéssel.
Pénteken, augusztus 17-én fellép a Repetitor, a Bohemian Betyars, a Narco Polo és a Juhász Zenekar is. A túrázni vágyókat napközben várja Magyarkanizsa, ahol a városnézés mellett a hajókázás és az ebéd is a túra része. A részvételi díj 1500 dinár. Ugyanezen a napon Oromot is felfedezhetik a kirándulók kerékpáron egy ingyenes tájékozódási verseny során.
Szombaton, augusztus 18-án a nagyszínpadon vár minket a Góbé, és a La3nos, a tavaly megépült Akácos színpadon pedig a Lucy Dreamin és a Freakin Disco. A népzene kedvelői sem maradnak muzsika nélkül, hiszen többek között a Fokos zenekar is fellép a Folk sátorban. A szombati napon az élményprogram középpontjában a szecesszió városai állnak majd: Szabadkát és Palicsot látogathatják meg az érdeklődők szervezetten, ahol városnézéssel és borkóstolóval telik majd a nap. A részvételi díj a szombati túrán 1200 dinár, ami magában foglalja az utat és a borkóstolót.
A Malom élményprogram mellett természetesen minden napra jut egy-egy műhelymunka, workshop és foglalkozás. Nemcsak életmódhoz kapcsolódó jóga, és vegán főző workshop lesz, hanem zenei és kézműves foglalkozások egyaránt. A résztvevők betekintést nyerhetnek az agyagozás, vagy akár a bőrdíszművesség trükkjeibe is. Kísérőprogramként pedig jelen lesz a Kultivál fesztivál, a Slam poetry verseny, valamint a legfiatalabb fesztiválozókat megcélzó gyermekprogramok sem maradnak el.
Kézműves kirakodóvásár nélkül nem múlhat el fesztivál, így idén is több kreatív alkotó munkája lesz elérhető a standokon, valamint helyi termékek, és különleges finomságok is várnak minket a sátrak alatt. Összességében egy tartalmas és izgalmas fesztiválnak nézünk elébe, ahol mindenki megtalálhatja a hozzá közel álló szórakozási lehetőséget, legyen szó foglalkozásról, kézműveskedésről, kirándulásról vagy zenei programról.
Az elővételben hozzájutható bérletek száma limitált, a készlet erejéig azt 2000 dináros áron válthatták meg a kijelölt értékesítő helyeken az érdeklődők. A helyszínen a három napra szóló bérlet 3000 dináros áron, míg a napi belépő 1200 dináros áron lesz elérhető.
További információt a programokról, a foglalkozásokról, valamint a koncertekről a fesztivál hivatalos honlapján, valamint a naponta frissülő Facebook-oldalán találhatnak a Malomfesztiválozók.