2024. április 19., péntek

Magánkézbe kerülnek a falusi gyógyszertárak?

A nagybecskereki városi képviselő-testület legutóbbi ülésén koncessziós határozatot fogadtak el, amely lehetővé teszi a köz- és magánszféra közötti partnerséget a Nagybecskerek Gyógyszertár közintézmény irányítása alatt álló gyógyszertárak esetében. A határozat célja valójában a falusi gyógyszertárak további működtetésének a biztosítása, azoknak a megmaradása.

A határozatot a hatalmi többség szavazta meg. Az ellenzék szerint viszont az önkormányzat túl könnyelműen akar belevágni egy ilyen koncessziós ügyletbe és magánszemélyek kezébe juttatja a város tulajdonában lévő közjavat. Emlékeztetnek, hogy a magánszférában a haszonszerzés az elsődleges. Így ha majd egy falusi gyógyszertár nem lesz rentábilis, akkor nyilván becsukja a tulajdonos és az adott falu lakosai gyógyszerellátás nélkül maradnak. Az ellenzék szerint az állami gyógyszertárak magánkézbe juttatása helyett jobb lett volna idejében hatékonyabbá tenni a közintézmény működését. Érvelésük szerint ugyanis hogyha a magánszféra már előre kellő érdeklődést mutat a gyógyszerforgalmazás iránt, akkor nyilván egy kifizetődő ágazatról van szó. Az ellenzék szerint mindebből az is levonható, hogy a közvállalat jelenlegi vezetése képtelen volt észszerűsíteni a közintézmény munkáját, hanem inkább a könnyebb utat választották: a közjó magánkézbe való juttatását.

A közvállalatban viszont azt hangoztatják, hogy a falusi gyógyszertárak nem szűnnek meg és újabban az a gyakorlat, hogy az állami vállalatok átadják a helyüket a magánvállalkozóknak. Közben már a közintézmény 116 dolgozója közül 35-en döntöttek úgy, hogy végkielégítéssel önként megválnak a munkahelyüktől. Közben felvetődik a kérdés, hogy a karcsúsítás után mi lesz a falusi gyógyszertárakkal. Ugyanis, azok többsége már eddig is veszteséggel dolgozott, ráadásul sem a falvak lefedettségével, sem a gyógyszertárak munkaidejével nem voltak megelégedve a falusi emberek, akik közt köztudottan egyre több az idős, magára utalt személy.

A Nagybecskerek Gyógyszertár 1998 áprilisa óta önálló egészségügyi közintézményként dolgozik. A község húsz falvában működtet gyógyszertárat, tizennégy pedig a városban van.