2024. március 28., csütörtök

Sztrájkba léptek a DES dolgozói

Tegnap reggel 7 órakor a DES vállalat dolgozóinak egy része sztrájkba lépett, mert hónapok óta nem kaptak fizetést. A gyár dolgozóinak több mint 60 százaléka rokkant személy.

A DES-ben többnyire hallássérültek, illetve kisebb vagy nagyobb mértékben rokkant személyek dolgoznak. Zorica Stepanov, a Sloga DES szakszervezetének a tagja a 021.rs hírportálnak elmondta, hogy a 170 munkás közül 60-an döntöttek a sztrájk mellett.

A dolgozók követelik elmaradt járandóságaik kifizetését, az egészségügyi biztosításuk hitelesítését, a visszamaradt útiköltségek törlesztését és a munkaéveik bejegyeztetését.

Branislav Kostadinović, a DES vállalat igazgatója elmondta, hogy a napokban legalább egy elmaradt fizetést törlesztenek, az elkövetkező napokban pedig megpróbálják megoldani a gondokat. Ha ez nem sikerül, akkor lemond az igazgatói posztjáról.

Másfelől, a dolgozók egyelőre nem hisznek az ígérgetéseknek, mert szerintük nem megoldás az igazgató lemondása, hiszen a múlt évben már személycserék történtek a vállalat vezetőségében, de a gondokat ez nem oldotta meg. Szerintük ebben a helyzetben az alapítónak, azaz az államnak kell lépnie, mert tavaly Zoran Đorđević munka- és foglalkoztatásügyi miniszter megígérte, hogy számíthatnak az állam segítségére.

A DES vállalatban a problémák nem új keletűek, a nem rokkant dolgozóknak 2010 óta a munkaéveik után nem fizették a járulékokat, a rokkantaknak pedig két éve.

A munkások a sztrájkba lépés előtt megpróbáltak közös megoldást találni a gondjaikra, ezért megbeszéléseket folytattak a vállalat vezetőségével. Június 16-án ígéretet kaptak arra, hogy kifizetik az áprilisi fizetésük egy részét és újraindítják a szociális programot, de mivel az utóbbi két hétben semmi sem történt az üggyel kapcsolatban, sztrájkba léptek.

A DES több mint 250 millió dináros tartozást halmozott fel, ezért az újvidéki önkormányzat és 17 helyi közösség úgy döntöttek, hogy az adó egy részét tőkébe konvertálják. Azért döntöttek a tulajdonba történő konverzióról, hogy megmentsék a vállalatot.

A DES fémfeldolgozó vállalat több részlegből áll, fém-, fa- és szövőipari termékeket gyártanak, és a reklámiparban használt kiadványokat is nyomtatnak.