2024. április 20., szombat

Korszerű, modern honvédség épül Magyarországon

A Magyar Honvédség meg tudja teremteni annak a bázisát, hogy a katonák a legmodernebb technikát használva szolgálhassanak a legénységtől kezdve a magas rangú tiszti állományig – jelentette ki Benkő Tibor. A Magyar Idők budapesti napilapban tegnap megjelent interjújában a magyar honvédelmi miniszter arról is beszélt, hogy a hadsereget minél nagyobb arányban az országban gyártott, illetve összeszerelt termékekkel kívánják felszerelni.

A Zrínyi 2026 haderő-fejlesztési program végrehajtása a miniszter szerint időarányosan jól áll. A program keretében új, korszerű harcászati felszereléssel, egyebek közt ruházattal, egyéni fegyverzettel, modern elektronikai eszközökkel látják el a katonákat.
A katonák egyéni fegyverzete magyar hadiipari forrásból újul meg. Kiskunfélegyházán már elkészült az az üzem, ahol első körben összeszerelik, majd a gyártósor megérkezésével cseh licenc alapján gyártani fogják a pisztolyokat, géppisztolyokat és gépkarabélyokat. Folyamatban van a kézifegyverek lőszereinek és a hozzá való lőpor hazai előállításának megszervezése is.

A miniszter elmondta: a fejlesztések megvalósításához maga mellett tudhatja a magyar katonákat és a honvédelmi tárcát támogató kormányzati szándékot, anyagi, erkölcsi és politikai értelemben egyaránt. A lapnak arról is beszélt, hogy a foglalkoztatottság bővülése, a munkahelyek számának növekedése nem feltétlenül kedvező a honvédség szempontjából, ugyanakkor 2016-tól kezdve emelkedik a katonai pályára jelentkezők száma. „Olyan honvédelmi életpályamodell alapjait sikerült megteremteni és kell fenntartani a jövőben, amellyel meg kell és lehet szólítani a leendő katonákat, pályán lehet őket tartani. Pénzben, fizetésben nem tudunk minden szakmával versenyre kelni, de kiszámíthatóságban és tervezhetőségben feltétlenül” – jegyezte meg.

Megemlítette, hogy már több mint 7500 fős tartalékos állománnyal rendelkezik a honvédség, és egyre több köztük a fiatal.

Arra a felvetésre, hogy bizonyos vélemények szerint Magyarországot a NATO-ban nem tartják megbízható szövetségesnek, Benkő úgy reagált: „Lehet kritikákkal illetni a Magyar Honvédséget, de az elmúlt időszakban nyolc tábornokunk szolgált és szolgál különböző komoly felelősséggel járó, magas NATO-beosztásokban. Ezek a pozíciók nem azt bizonyítják, hogy annyira rossz szövetségesek, megbízhatatlanok lennénk”.