2024. április 20., szombat

Újabb szerb címvédés, csalódást keltő magyar szereplés

A dobogós helyezéseket illetően nem született különösebb meglepetés a barcelonai vízilabda-Európa-bajnokság férfimezőnyében: a toronymagas esélyesnek kikiáltott szerb válogatott a döntőben ugyan csak ötméteresekkel, de 12:10-re legyőzte a spanyolokat, így zsinórban negyedszer nyerte meg a kontinensviadalt. A bronzért folytatott horvát–olasz csatát az előbbi simán nyerte 10:8-ra.

Dejan Savić együttese a tavalyi világbajnoki bronzot követően javított, 2012, 2014 és 2016 után idén sem talált legyőzőre az Eb-n. A címvédőnek a döntőig nem is volt igazán kemény ütközete, hiszen a csoportmeccseket könnyen nyerték, a negyeddöntőben a magyar válogatott sem bizonyult nehéz ellenfélnek – biztosan többen vitatkoznának eme kijelentésemmel, hiszen az eredmény „csak” 8:5 lett, a 4:0-s első negyedet követően rosszabbra lehetett számítani, de gondoljunk csak bele, hány szerb játékos keresi a kenyerét Magyarországon: vajon ildomos lett volna úgy rendesen szétkapni őket? Nyilván nem. Az elődöntőben a horvátok ellen Szerbia rögtön magához ragadta a kezdeményezést, Branislav Mitrović remekelt a kapuban, ahogy előtte a védelem is tette a dolgát. Fizikailag kemény, brusztos meccset vívtak a felek, de a győztes kiléte egy percig sem volt kérdéses.

A finálé érdekesen kezdődött, az utóbbi években példa nélküli első negyedet produkáltak Filipovićék: nem tudtak gólt lőni. A folytatásban valamelyest helyére kerültek a dolgok, a címvédő azonban szokatlan helyzetben találta magát, mindvégig neki kellett mennie az eredmény után. A rendes játékidő nem is volt elegendő, a 7:7-es döntetlent követte a büntetőpárbaj. A meccsen gyengébb formát mutató Filipović, Prlainović, Mandić akkor már nem hibázott, Aleksić is magabiztosan értékesítette a maga ötösét, Miloš Ćuk lövőtechnikájának meg párja nincs, ezúttal is védhetetlen bombagólt lőtt. A másik oldalon Mitovićnak a kapufa besegített – nemhiába tartja a mondás, jó kapusnak szerencséje van –, a spanyolok a legrosszabbkor hibáztak, de az ezüsttel is elégedettek lehetnek.

Amilyen megszokott a szerb válogatott jó szereplése, annyira meghökkentő a magyarok mélyrepülése. Märcz Tamás együttese csupán két mérkőzést tudott nyerni az egész Eb alatt: a grúzok elleni csoportmeccset és a hollandok elleni nyolcaddöntőt. A Szerbiával vívott vesztes negyeddöntőt követően a Märcz-csapat a rájátszás során 7:6-ra kikapott Montenegrótól, így a 7. helyért mérkőzött meg az oroszokkal. Ekkor már mindenki eredményesebb, magabiztosabb magyar játékra számított, s talán arra, van annyi a csapatban, hogy megmutassa, jobbra érdemes a nyolcadik helynél, de nem volt. Az oroszok könnyedén, 9:8-ra nyertek. A végeredmény nem tükrözi hűen az orosz fölényt, a magyaroknak csak az utolsó negyedben sikerült felzárkózniuk, amikor az oroszok gyakorlatilag már eldöntötték a mérkőzést és kicsit felengedtek.

„Ahogy mondani szokták, az eredményjelző nem hazudik… Most ez a realitás. Tisztességgel el kell viselni, és levonni azokat a tanulságokat, amelyek az előrelépéshez szükségesek. A legfőbb haszna ennek az évnek, hogy lényegesen több játékos fordult meg a válogatott edzésein és a mérkőzéseken, mintha teljes lett volna a keret. Azt gondolom, Märcz Tamás szövetségi kapitány sok választ kapott, és jövőre már nem a csapatkeresés, hanem a csapatjáték építése lehet a feladat. Sajnáltam a csapatot, mert a negyeddöntő után nagyon nehéz a helyosztókon játszani. Korábban ritkán volt benne részünk, nem jó emlékek, még akkor sem, ha meglett az ötödik hely. A montenegrói vereség után már csak az oroszok elleni volt fájdalmasabb, nem is érdemes ragozni – nem volt szerencsés íve az Európa-bajnokságnak, maradjunk annyiban” – nyilatkozta az Európa-bajnoksággal kapcsolatban a Magyar Vízilabda-szövetség lemondásban lévő elnöke, Kemény Dénes.

Eredmények, a 15. helyért: Törökország–Málta 7:7 – ötméteresekkel 13:12. A 13. helyért: Grúzia–Szlovákia 8:6. A 11. helyért: Románia–Franciaország 10:6. A 9. helyért: Hollandia–Németország 11:12. A 7. helyért: Magyarország–Oroszország 8:9. Az 5. helyért: Montenegró–Görögország 6:8. A 3. helyért: Horvátország–Olaszország 10:8. A döntő: Szerbia–Spanyolország 7:7 – ötméteresekkel 12:10.

Különdíjasok: Filip Filipović (MVP), Joannisz Funtulisz (gólkirály), Daniel López Pinedo (a legjobb kapus).

Hollandia ismét a csúcson

A női tornát Hollandia válogatottja nyerte meg, amely a döntőben 6:4 arányban múlta felül Görögországot, így hosszú évek után ismét elhódította az Európa-bajnoki címet (legutóbb 1993-ban nyertek). A harmadik helyen a házigazda spanyol válogatott zárt, amely 12:6-ra verte a magyarokat.

Az éremszerzés ugyan nem sikerült, Bíró Attila együttesének szereplése ennek ellenére is némi vigasszal szolgálhat a fiúk sikertelenségére. A magyar lányok címvédőként érkeztek a tornára, a belgrádi Eb-hez képest viszont jelentősen átalakult a csapatuk, több meghatározó játékosuk is kikerült a keretből. A 2016-os aranyhoz képest visszaestek ugyan, érmet ezúttal nem sikerült szerezniük, de a barcelonai Eb legfiatalabb csapataként megmutatták, hatalmas lehetőség és potenciál rejlik a csapatban, már csak a rutin hiányzik.

„Azért a női válogatott négy közé jutása feltétlen a dicsérhető kategória, még akkor is, ha ott sajnos mindkét mérkőzését elveszítette, így érem nélkül utazott haza. Tudvalévő, hogy a tavalyi, az elveszített negyeddöntő miatt nem jól sikerült világbajnokság után többen visszavonultak, gyermeket szültek, így új csapat építését kezdte meg Bíró Attila. Munkájának látszik az eredménye, hiszen a csapat továbbra is ott van a világ élmezőnyében. Láthattuk, hogy milyen kiélezett mérkőzést játszott az elődöntőben a végül Európa-bajnok Hollandiával – meggyőződésem, ha csak árnyalatnyival rutinosabb, meg is nyeri. Miként a kapitány is hangsúlyozta, ezen a meccsen volt reális esélyünk az éremszerzésre, mert a bronzmeccsen jobbak voltak a spanyolok. Most nyilván fájó a lányoknak, hogy nem kaptak érmet, de ha így folytatják, lesz ez még másként is, biztos vagyok benne” – értékelte a lányok szereplését Kemény Dénes.

Eredmények, a 11. helyért: Horvátország–Törökország 11:6. A 9. helyért: Izrael–Szerbia 4:4 – ötméteresekkel 5:6. A 7. helyért: Németország–Franciaország 5:13. Az 5. helyért: Olaszország–Oroszország 8:14. A 3. helyért: Magyarország–Spanyolország 6:12. A döntő: Hollandia–Görögország 6:4.

Különdíjasok: Sabrina van der Sloot (MVP), Beatriz Ortiz (gólkirály), Laura Aarts (a legjobb kapus).