2024. március 28., csütörtök

Rövid pórázra tennék a bankokat

A jegybank kormányzója szerint a bankok ügyfeleinek jogukban áll az ügyletek minden részletét ismerni

A Szerbiai Nemzeti Bank egyik központi feladata pillanatnyilag az, hogy kidolgozza a banki hitelek és egyéb banki szolgáltatások, illetve ügyletek átláthatóvá tételét biztosító mechanizmust, jelentette be sajtótájékoztatóján Jorgovanka Tabaković bankkormányzó. A jegybank célja az, hogy olyan rendszer alakuljon ki, amelynek mentén a bankok ügyfelei az általuk igényelt hitel összes részletét, illetve feltételét megismerhetik, emelte ki Tabaković.

Nem szeretnénk, ha úgy történne, mint például a Milka csokoládéval, amelynek tábláját váratlanul és minden előzetes bejelentés nélkül 200 grammról 180 grammra csökkentették, az ára viszont változatlan maradt. A bankoknak átláthatóan kell üzletelniük, ügyfeleiknek jogukban áll tudni, hogy mi mennyibe kerül, ha pedig hosszú távú ügyletről van szó, akkor azt is, hogy az mennyibe fog kerülni az ügylet befejeztéig. A polgároknak jogukban áll jól informáltnak lenni. Értékelésem szerint a bankok és az ügyfeleik közötti kapcsolatnak a bizalomra kell támaszkodnia – fogalmazott Tabaković.