2024. március 28., csütörtök

Munkaerő nélkül marad Szerbia

A kormány a családok támogatásában látja a probléma megoldását

A tartósan negatív népesedési folyamatok okán Szerbia hamarosan munkaerőhiánnyal lesz kénytelen szembesülni, hiszen nem lesz, aki dolgozzon, értékelte Zoran Ðorđević,munkaügyi és szociálpolitikai miniszter. A tárcavezető a Belgrádi Rádiónak nyilatkozva abbéli reményének adott hangot, hogy a szerb kormány népesedéspolitikai intézkedéseinek az első eredményei hamarosan megmutatkoznak, ellenkező esetben nem sok jóval kecsegtet a jövő.

Ha nem lesz elegendő fiatal, a kormány intézkedései semmit sem érnek, nyomatékosította Đorđević, aki sokat vár a tavaly év végén elfogadott és idén július 1-től alkalmazott, a gyermekes családok pénzügyi támogatásáról szóló törvénytől. Đorđević hiszi, hogy a jogszabályban foganatosított intézkedések mentén javulnak a demográfiai mutatók. Mint hozzátette, legyen akármennyire is optimista, azzal is tisztában kell lenni, hogy a gyermekvállalásra ösztönző intézkedések első eredményeit legkorábban tíz év múlva érezzük majd meg. A szerbiai társadalom már most a világ legöregebb társadalmai közé tartozik, a lakosság átlagéletkora eléri a 43 évet, mondta a miniszter.

Zoran Stojiljković, a Függetlenség Szakszervezet elnöke június végén figyelmeztette az államvezetést és a közvéleményt, hogy mivel egyre többen keresik a boldogulást külföldön, Vajdaság már most munkaerőhiánnyal küzd. A szakszervezeti vezető szerint a bérek növelése lehet az egyik olyan intézkedés, amellyel maradásra lehetne bírni a fiatalokat.