„Ezeket a nőket, akik megpróbálnak úgy cselekedni, ahogyan a nagy nyugat-európai országokban normális, Belgrád megőrjíti.”
(Igor Marojević: Ajándékbolt)
Igor Marojević kortárs szerb író Belgrádi csajok (Beograđanke) című regényét Glavinić Vékás Éva fordításában ismerheti meg a magyar olvasóközönség. A szerző nevéhez számos novelláskötet, regény és színdarab fűződik, melyet spanyol, portugál, olasz és görög nyelvre is lefordítottak. Marojević irodalmi munkásságáért Desimir Tošić-, Borislav Pekić-, Stevan Pešić-díjban részesült mint tucatnyi regény, dráma, novella és esszékötet szerzője, valamint jelen kötetéért 2015-ben Szirmai Károly-díjjal tüntették ki.
A regény belgrádi hősnői egy értékvesztett világ nőalakjai, akik szorongó, beszűkült élettérben élik „nem mindennapi” mindennapjaikat. (A novelláskötet alcíme „Nem mindennapi történetek nem mindennapi nőkről”) Marojević szikár, sallangoktól mentes „realista prózát” ír, lecsupaszított szlengben. Női nézőpontból közvetít, de a narratíva nem egyértelműsíthetően nőelbeszélő sajátja. Erre a magyar fordítás – nyelvtani rendszeréből adódó – „nemtelensége” is ráerősít. Bányai János értelmezése szerint „…nem uralja az elbeszélések beszédmódját a kimondottan feminin nyelvhasználat, ezért aztán az asszonysorsról beszámoló elbeszélések nem tekinthetők a nőírás egyik változatának, nem tekinthetők a nőmozgalom melletti elkötelezettségnek, így nem is olvashatók feminista művekként, pedig erre esélyt adhatott az elbeszélések tartalma.” (Bányai János: Olvastam egy könyvet. In: Híd, 2016.10-11.sz. 52.p. Elhangzott a Szirmai-díj átadásán, 2015. december 11-én) Lecsupaszított, tényközlésre szorítkozó történetmesélés, morális és egzisztenciális biztonságot már nem nyújtó társadalmi berendezés szülte életkörülmények és kisiklott női sorsok – nyolc nő személyes tragédiája nyolc epizódban. A történetek helyszíne a fővárosi miliő, gyakran Újbelgrád üzleti negyede, amely – mint az egyik szereplő megállapítja – „üzleti környezetével nem marad el túlságosan a világ nagyvárosaitól. Bár – hozzáteszi – élőben ezek közül nem sokat láttam.” Az elbeszélések színhelye a valóságos Belgrád mellett a digitális élettér, meghatározó tényező az internet generálta virtuális dimenzió, amely már egyenértékű vagy behelyettesíthető a másikkal. A Bent című, a kötet leghatásosabb elbeszélésének hősnője a következőképpen fogalmaz: „Most azt a világot figyelhetem, amelyiket én akarom, a virtuális világot, amely, bárhogy nézed, sokkal tisztább, de jobb és mélyebb is a valósnál, a banális, rendezetlen külsőnél, amit gyakorlatilag delete-eltem. Arról nem is beszélve, hogy nem látok egyetlen okot sem arra, hogy a virtuális világot ne tekintsem valósnak.” A virtuális világ és a világháló „lakóit” azonban „elválasztja a külvilágtól, ugyanakkor eltölti az utána való vágyakozással.”
Igor Marojević azon írók egyike (Marko Braković, Aleksandar Ilić és Dušan Nedeljković mellett), akiket a kortárs szerb irodalomkritikusok az ún. „digitális realizmus” képviselőjeként tartanak számon. Napjainkban a valós és virtuális identitásunk közötti határvonal elbizonytalanodása és ugyanezek összeolvadása figyelhető meg, mely jelenséget a kortárs szerb prózában a történetmesélés megújításának kiindulópontjaként definiálhatjuk. (v.ö. Vladislava Gordić-Petković: Gubljenje digitalne nevinosti 2015/7 Laguna) Számos regény és novella tanúsítja, hogy az e-mail, blog, chat és a közösségi háló poliglossziája releváns tematikai és formális tényezőkké váltak, az „elektroszférában” való létezés a napi rutin részét képezi.
Marojević történeteiben a valamikori és jelenkori létezés nyolc síkját mutatja meg „beograđankái” arcának tükrében, és abban is biztosak lehetnek olvasói, hogy „nehezen lehet valaki valamikori belgrádi nő, az a pecsét egész életében ott marad rajta, ha örökre emigrál, mint a vonalkód a könyvön, vagy mint a lila pecsét a húsdarabon.”
