Bogdán Árpád a palicsi filmfesztiválon
Bogdán Árpád második nagyjátékfilmje, a Genezis, a magyarországi romagyilkosságokra reflektál. A film rendezője, egyben forgatókönyvírója, 2008–2009-ben a BBC-nek készített dokumentumfilmet erre a témára. Elmondása szerint nagyon sokkoló volt számára a tapasztalat, de már akkor gondolkodott azon, hogy e téma kapcsán játékfilmet is rendezne, amely a gyűlöletről szólna. A palicsi filmfesztiválon alkalom nyílt interjút készíteni Bogdán Árpáddal.
Milyen indíttatásól készítette el a Genezist?
– Nem szerettem volna lokális viszonylatban beszélni arról a témáról, ami sokkal egyetemesebb, ez pedig a gyűlölet, a gonosz, a rossz jelenléte a világunkban. A gyűlölet az, ami negatívan formálja a világunkat, amiben élünk. Úgy éreztem, muszáj erről szólnom. Ez a másságból fakadó gyűlölet, illetve a másság gyűlölete nemcsak Magyarországot jellemzi ebben az értelemben, minden országnak sajátos és sajnálatos módon vannak ilyen történetei. Néhány fesztiválra eljutott a film, és érkeztek visszajelzések a nézőktől, hogy megértik és elgondolkodnak rajta, a saját viszonyrendszerükön belül. Olykor egy-egy film érzékenységre, elfogadásra és toleranciára igyekszik tanítani a közönséget. Sem Magyarországon, sem máshol nem könnyű szembenézni egy ilyen tükörrel.
Hogyan kezdett el rendezéssel foglalkozni?
– Minden József Attilával, a költészettel kezdődött. A Stúdió K Színházban, ahol színészként dolgoztam, lehetőséget kaptam egy József Attiláról szóló önálló estet készíteni, egy monodrámát előadni, de nagyon snassznak véltem, hogy csak verset mondjak. Annyian szavalták már a verseit, ráadásul sokkal jobban, mint én, hogy azt gondoltam, hozzátennék valamit, amitől én jobb lehetek, a produkció pedig több. Így elkészült az első színházi kísérleti filmem, háttérként az előadáshoz, amely valójában József Attila belső gondolatait elevenítette meg, az előadás ugyanis a költő utolsó heteiről és az utolsó szerelméről szólt. Ekkor született az első forgatókönyvem is. Ezután a producereim megkérdezték, hogy esetleg van-e bennem valamilyen sztori. Mondtam, hogy igen, látok egy srácot, aki a lakótelepek között sétál az éjszakában. Ebből lett az első filmem, a Boldog új élet. Ahogyan azt Jancsó Miklós mondta, az egy „Így jöttem-film”, mert az is önéletrajzi ihletésű volt, és szintén eléggé szomorkás. Minden egy képpel kezdődik, a költészet és a film is.
A palicsi filmfesztiválra Taschler Andreával, a Genezis egyik producerével érkezett, hogyan került sor az együttműködésre?
– Régóta ismerjük egymást. A Boldog új élet 2007-ben a Magyar Filmszemlén megnyerte a legjobb első filmesnek járó Simó Sándor-díjat, de díjat kapott a legjobb zenéért, és megkapta a diákzsűri díját is, aminek kiváltképp megörültem, mert számomra nagyon fontos a fiatalok elismerése. Ott találkoztam Andreával is, és elkezdtünk beszélgetni. Akkortájt mindketten más projekteken dolgoztunk, de néhány év után újra találkoztunk. Ekkor előhozakodtam a Genezis ötletével, és elkezdtünk dolgozni rajta.
A Boldog új élet és a Genezis közt tizenegy év telt el. Készülőben van-e egy újabb mozifilm forgatókönyve?
– A forgatókönyvírást ahhoz hasonlítanám, mint amikor regényt vagy versciklust írunk. Ihlet kell hozzá és az ihlet nem parancsra jön, valamikor várat magára. Érdekel a dokumentumfilm-készítés is. Nemrég készítettem el a Gettó Balboát. A története egy VIII. kerületi, illetve józsefvárosi roma srácról szól, aki egy egyszobás lakásból – amelyben hatan laknak –, és az amatőr bokszból felverekszi magát világbajnoki címre. Egyébként a Genezis is némileg igényelt úgymond dokumentarista hozzáállást. A játékfilm- és a dokumentarista-elemek vegyülnek úgy a Boldog új életben, mint a Genezisben.
A Genezis három fejezetből áll. Mit akart megmutatni ezeken a történeteken keresztül?
– Azt, hogy a gyűlölet hogyan hullámzik át a társadalom különböző szegmenseibe, hogyan rajzol át életeket, generál döntéseket, hogyan épít és rombol le morális tűzfalakat. Ez a film számomra az emberben való hitről is szól. A tisztaság és az emberbe vetett hit átíveli a gonoszt, a gyűlöletet, amely sajnálatos módon megrajzolja a világunkat. Szükségem volt arra, hogy ezt a hitet megmutassam a nézőknek is, hogy nem itt van vége, nem a gyűlölet teszi le a mondat végére a pontot, hanem mi, akiknek néha megadatik, hogy két út közül válasszunk.
