A levéltári adatok leggyakrabban az újvidéki, érdekes és szép nevű kocsmákban történt, különböző kihágásokról szólnak, és a Kis Vendéglőtől, az Elefántig, a Fehér Lóhoz, a Fehér Ökörhöz nevűben, ahol nemegyszer a verekedésben az őrségen lévő katonák és hajósok vettek részt, de gyakoriak voltak a csalásokról és a lopásokról szóló hírek is.
1810-ben Dejmek Ferenc városi kapitány a városi kávéházakban „tiltott játékokat” játszók ellen tett feljelentést – a tiltott játék pedig a kártyázás volt, de a Fáraó nevű hazárdjáték is dívott az egykori szerencsejátékosok között. A Fekete Györgyhöz (Crni Gyorgye-Kara Gyorgye) címzett, a Duna utcában lévő kocsmában a vendégeket kiszolgáló kocsmáros lányára támadó vendégek miatt tört ki verekedés 1813-ban. A kifizetetlen adósságokról szóló panaszok is legvégül a városi tanács elé kerültek, különösen akkor, ha az adósságot egy gyilkosság miatt elítélt hagyta maga után. A kocsmai verekedések esetében a rögtönítélő bíróság intézkedett, így a Három Rózsában lejátszódóban is, ahol a négy verekedő közül kettőt, név szerint, Papp Györgyöt és Kollár Andrást felmentették, mert bebizonyították, hogy nem vettek részt a verekedésben.
Az 1848-as újvidéki és délvidéki események előjelei is a városi kocsmákban és fogadókban voltak érzékelhetőek. 1846-ban az újvidéki Fácánhoz címzett fogadóban mulató báli vendégek borgőzös veszekedése már az egymásnak feszülő nemzeti ellentétekről tanúskodott. A bálon, amelyet a Fácánhoz címzett fogadóban tartottak azon a január 28-án, a jelenlévő szerbek a hivatalos táncrenden kívül a Lepa Maca című dal eljátszását követelték a zenekartól. Erre azonban Herger Pál, a bál biztosa nem adott engedélyt. Mivel kívánságukat nem teljesítették, Pečenović ügyvéd sértegetni kezdte Herger Pál városi szenátort, a bál biztosát, Hergerče-nek, Hergerkének nevezve, majd azt kiabálta, hogy Ausztria becsapta a szerbeket. A tanúk egybehangzóan Jovan Grujić jogászt okolták a történtekért, aki a szerbiaiakkal ült egy társaságban – írta Vasa Stajić, az újvidéki Levéltár egyik legjobb ismerője, annak a véleményének is hangot adva, hogy amióta a Szerbiából jövők megjelentek Újvidéken, azóta a nemzetek között mind gyakoribbak az ellentétek. A délvidéki hadműveletek alatt, amikor 1849 tavaszán Perczel Mór a forradalom oldalán álló péterváradi legénység megsegítésére a városba érkezett, ő a Zöld Koszorú fogadóban szállt meg. 1849. június 12-én pedig, amikor a magyar forradalmi erők a Péterváradi várból, a város központjából a Dunát áthidaló hajóhidat ágyúzó Jelačić seregeit vették ágyútűz alá, az ágyúzásban a város kétharmada romba dőlt és leégett. Így többek között a Heil-féle sörfőzde és söröző épülete is, amelynek helyén 1853-ban előbb fogadót, majd az Erzsébet királynéhoz címzett szállót fölépítették, amely még ma is más néven, de áll és működik.
Az italmérők, kocsmák, vendéglők és kávéházak működésének törvényes szabályozása a 19. század második felében teljesedett ki. Az ivóknak, kocsmáknak és vendéglőknek a működéséhez engedélyre volt szükségük, amelyben a nyitvatartási időt is meghatározták. Természetesen minden tulajdonos arra törekedett, hogy meghosszabbítsa a nyitvatartás idejét, amire a városi hatóságok nemigen adtak engedélyt. Például a hosszabb engedély nélküli nyitvatartás miatt, öt forint büntetést róttak ki a Három kapához címzett kocsma tulajdonosára, Vesztin Ignácra. A város III. és IV. negyedének kocsmárosai és vendéglősei 1854-ben a rendőrségi parancsnokság ellen emeltek panaszt, mert egy forint illetéket fizettettek meg a vásáron és ünnepen való zenélés címén annak ellenére, hogy a vendéglősök már fizettek adót és illetéket, amelyben az említett napokra már benne foglaltatott a zenélési engedély is. Az ilyen dupla adóztatásért 1852-ben a városi tanács azzal bízta meg Gregus Károly városkapitányt, hogy a felső közegektől kapott utasításra a tulajdonosokat arról értesítse, hogy az italok, ételek és a szállásárak jegyzékét hitelesíteni kell, de azok nincsenek korlátozva. Ezek szerint, az árakat a kereslet és kínálat határozta meg egykor is.
