2024. április 20., szombat

Aszfaltoznak Velebiten és Tóthfaluban

Harmincegymillió dináros beruházás

Magyarkanizsa önkormányzata a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóságnál nyert eszközökből és húsz százalék önrésszel hat utca aszfaltozását teszi lehetővé a községben.

Fotó: Puskás Károly

Fotó: Puskás Károly

A 31 millió dinárba kerülő munkálatokat a múlt héten kezdték a Vojput munkásai. Összesen 1850 méter kiaszfaltozásáról van szó, ami Velebiten négy, Tóthfaluban pedig két új utcát jelent majd. Szerdán a munkálatokat megtekintették az önkormányzat munkatársai is. Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester lapunknak adott nyilatkozatában hangsúlyozta:

– Nagyon fontos volt számunkra, hogy a kistelepüléseink, a községen belüli legkisebb települések, így Tóthfalu és Velebit is kapjanak ilyen infrastrukturális fejlesztést, hiszen a falusi környezet városiasításához hozzátartozik, hogy az ott élők is betonozott utcákkal rendelkezzenek. Pár héttel ezelőtt kötöttük meg a szerződést a kivitelezővel, a munkálatok pedig már zajlanak. A 31 milliós beruházásból több mint 24 milliót biztosított a nagyberuházási igazgatóság, a maradék önrészt kellett Magyarkanizsa község önkormányzatának hozzátennie. Ennek a beruházásnak még az a pikantériája, hogy már több mint egy éve folynak az egyeztetések, de párhuzamosan a NIS kőolajipari vállalattal is egyeztetünk, hogy mindazokat az utakat, amelyeket ők tönkretesznek az Oromhegyes, Tóthfalu, Velebit, Völgyes, Orom sokszögben, azokat is próbálják meg felújítani – mondta Fejsztámer Róbert, aki annak is hangot adott, nagyon bízik abban, hogy az elkövetkezendő egyéves periódusban ezt a problémát is le tudják zárni.

Marko Žderótól, a magyarkanizsai községi tanács kommunális ügyekkel és közművekkel megbízott tagjától megtudtuk, hogy 2019 folyamán 2,5 millió dináros értékben tervdokumentációt készítenek, amely a község többi településére terjed majd ki. Ez esetben mintegy 8,5 kilométerről van szó, ami várhatóan fel lesz újítva, vagy teljesen új lesz.

A lakosok elégedettségüknek adtak hangot, hogy a kor igényeinek megfelelő utcákkal gazdagodnak. Miodrag Đaković, a velebiti helyi közösség titkára szerint nagyon sokat jelent ez a befektetés, amely megkönnyíti a polgárok életét, és az életminőséget is javítja.