2024. március 29., péntek

Szalmabábu és kerékpártúra

Megkezdődtek az Anna-napok Kishegyesen

A kishegyesi Anna-napok rendezvénysorozat nyitásának már néhány éve a szalmabábu-állítás is részét képezi. Az idén is a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Dália kézimunkacsoportja vállalta magára, hogy a falu Topolya felőli bejáratánál „felöltöztetnek” egy szalmabábut, hogy az fogadja a búcsúra érkező vendégeket.

A programsorozat kedden este dr. Szőke Anna: A vallás megtartó ereje egy nemzet életében című előadásával folytatódott. Erről bővebben holnapi számunkban olvashatnak. Ma délután a Bajsa hajsza elnevezésű kerékpártúra fog sorra kerülni. A gyülekező 14 óra 45 perckor lesz a piactéren, az indulás pedig 15 órakor. A túrázók a Welker-tanya érintésével érik el Bajsát, ahol megtekintik az Etno-házat és az öreg tölgyet a parkban. Ezt követően a szőlészek völgyében lesz egy alkalmi borkóstoló zsíros kenyérrel. A kerékpártúra ingyenes és a szervezők technikai támogatást biztosítanak.

Csütörtökön Művészetek udvara a Szó-Beszéd szerkesztőségének szervezésében, ami nem más, mint egy képzőművészeti kiállítás zenei aláfestéssel. Az eseményre 15 és 18 óra között a Pöndöl vendéglő udvarában kerül sor, amit Anna-napi szentmise követ 18 órától, a Szent Anna-templomban.

Az Anna-napi programsorozat vasárnapig tart Kishegyesen.