2024. április 19., péntek

Újabb választások?

Az ellenzéki pártok azt szeretnék, ha az ellenzék a Szerbiáért Szövetségbe tömörülne, hogy ezt követően egy átmeneti kormány jöjjön létre és előrehozott választásokra kerüljön sor – hozta hírül a Tanjug hírügynökség. Politikai elemzők szerint ennek a követelésnek nincs valós alapja, illetve az új választások kiírását csak a Koszovó körüli kérdések indokolhatják. Ám Aleksandar Vučić államfő, aki egyben a Szerb Haladó Párt elnöke is, sem veti el a választások lehetőségét, ha a polgárok nagy hányada is ezt akarja.

Dejan Vuk Stanković politikai analitikus szerint az átmeneti kormány megalakítása nem indokolt, mert az országban nem uralkodnak rendkívüli politikai állapotok. Kiemelte, hogy az ellenzék, amely az előrehozott parlamenti választások szükségességét latolgatja, inkább a szavazótáborával foglalkozna. Véleménye szerint, ha rendkívüli választásokra kerülne sor, nem történne változás a jelenlegi hatalmi pártok és az ellenzéki pártok viszonylatában, esetleg rosszabb helyzetbe kerülne az ellenzék. Szerinte az egyedüli dolog, ami esetleg előrehozott választásokat váltana ki, az a Koszovó kérdése. De még ebben az esetben is indokoltabbnak lenne a népszavazás megtartása.

Bojan Klačar, a CeSID igazgatója is úgy gondolja, ha előrehozott választásokra kerül sor, az Koszovó miatt lesz, és nem az ellenzék követelései okán. Ő mozgalmas politikai eseményekre számít a következő évben, és úgy véli, hogy az előrehozott választásokat népszavazás előzheti meg Koszovó kapcsán.