2024. április 19., péntek

Kilencvenéves a pacséri Bácska

Már készülnek a centenáriumra is

Idén kilencven éve, hogy Pacséron labdarúgóklubot alakítottak. A Bácska nevet a II. világháborút követő időkben vette fel, és a mai napig ezt viseli. A jubileumot másik két kilencvenéves társaságában ünneplik: a magyarországi Jánoshida és szlovén Šmartno is 1928-ban alakult, és a klubok együttműködési szerződést írtak alá, melyben többek között az áll, hogy a százéves évfordulót is közösen ünnepelik majd.

Három csapat a pacséri pályán (Tóth Péter felvétele)

Három csapat a pacséri pályán (Tóth Péter felvétele)

A centenáriumot már ők ünneplik: a Bácska utánpótlása (Tóth Péter felvétele)

A centenáriumot már ők ünneplik: a Bácska utánpótlása (Tóth Péter felvétele)

A csapatok az elmúlt hat napban együtt edzettek, miközben tapasztalatokat cseréltek, barátkoztak. A pacséri labdarúgóklub kilenc évtizede létezik. A szlovéniai Šmartno és a jánoshidai labdarúgó-egyesület szintén 1928-ban alakult, és a három település képviselői úgy döntöttek, közösen ünneplik meg a jeles évfordulót. A hatnaposra tervezett rendezvénysorozat Pacséron kezdődött, ahol a három érintett ország himnuszának elhangzása után először a szlovén csapat mérkőzött meg a jánoshidaiakkal. A magyarországi különítményt Eszes Béla polgármester személyesen is elkísérte. Elmondta, hogy Jánoshidán a sportegyesület több szakosztályt is működtet, van labdarúgó-szakosztály megyei I. osztályú tagsággal, asztalitenisz-szakosztály, lábtoll-labda-, illetve van természetjáró-szakosztály is. Miklós József, a pacséri Bácska elnöke elmondta, hogy jelenleg a csapat a Vajdasági Liga északi csoportjában szerepel. A klub történetében voltak dicsőséges és nehéz időszakok. Jelenleg mintegy száz tagja van az egyesületnek, ennyien sportolnak a különféle korosztályos csapatokban. A három egyesület egy hónappal ezelőtt írta alá az együttműködési megállapodást, és hat napig tartó, az egykori sportvezetőkre és játékosokra történő megemlékezéssel és tiszteletadással egybekötött barátságos tornarendszerű találkozót szerveztek. Két napon át Pacséron tartózkodott a három egyesület csapata, majd Jánoshidára, onnan pedig Šmartnóba utaztak. A barátságos mérkőzéseken és közös edzéseken kívül megismerkedhettek a helyi jellegzetességekkel, barátkoztak, tapasztalatokat cseréltek. A bajnokságra is készültek egyben, hiszen mindhárom helyszínen mindenki mindenki ellen játszott egy-egy félidőt, tornarendszerben. Miklós ötlete alapján közösen ünnepeltek most, és közösen készülnek máris a centenáriumra is.

A rendezvényen jelen voltak a pacséri veterán focisták is, közöttük a 86 éves Spasoje Stojšić, a 83 éves Rózsa József és a 82 éves Kosaras Ferenc. Mindhárman nosztalgiával emlékeztek azokra az időkre, amikor a Bácska mezében minden ellenszolgáltatás nélkül küzdöttek a csapat és vele együtt a falu dicsőségéért. Rózsa József elmondta, a játékosok egykor szívvel-lélekkel küzdöttek a csapatért, idős kora ellenére ma is ott van a mérkőzéseken, de már csupán nézőként, szurkolóként. Mindhárman azt nyilatkozták, legszívesebben most is fociznának, ha pedig ismét fiatalok lehetnének, újra ezt a sportot választanák. A veteránok végezték el a pacséri barátságos mérkőzéseken a kezdőrúgásokat, amit a szép számú közönség lelkes tapssal jutalmazott. Az első mérkőzésen a Šmartno játékosai meglepték a Jánoshidát, 2:0 arányban győzedelmeskedtek. Ezt követően a Bácska a Šmartno együttesét 4:0-ra, a jánoshidai csapatot pedig 1:0-ra győzte le.