Az oromi származású Dukai Csongor már több mint tizenöt éve Magyarországon él és dolgozik. A délvidéki fiatalember, aki a kétezres évek elején egy kispályás focicsapat tagjaként aktív részese volt az oromi futball újjáélesztésének, nem egy otthon ülő típus, hiszen az eddigiek során bejárta már a fél világot, járt a Távol-Keleten, Marokkóban és az Egyesült Államokban is, Európát pedig Portugáliától Észtországig bebarangolta.
Csongor nagy focirajongóként elhatározta, hogy az idén nyáron kiutazik az oroszországi labdarúgó-világbajnokságra, és a helyszínen nézi meg a horvát válogatott néhány mérkőzését. A múlt vasárnapi francia–horvát döntő után néhány órával kérdeztük oroszországi élményeiről.
• Hogyan jutottál ki Oroszországba?
– Budapesttől Gdańskig busszal utaztam, majd az északlengyel nagyvárosból szintén busszal folytattam az utamat Kalinyingrádig, a Lengyelország és Litvánia közé beékelődött orosz enklávé legnagyobb városáig. Gdańskban volt részem némi kellemetlenségben, ott derült ki ugyanis, hogy az interneten vásárolt jegyemmel valami nincs rendben, az orosz busz sofőrje azonban jó fej volt, és maga mellé vett az anyósülésre, így folytathattam az utamat, és nem kellett Gdańskban éjszakáznom. Az orosz határellenőrzés elképesztően alapos volt, többször is átnézték a buszt, még a határ után is. Az oroszok nagyon ügyeltek a biztonságra, minden utcasarkon katonákat, rendőröket lehetett látni, de ez nem zavart senkit, mindenki örült, hogy jó a közbiztonság.
• Milyen volt a hangulat Oroszországban a világbajnokság ideje alatt?
– Az oroszok nagyon barátságosak, segítőkészek voltak, örültek a sok turistának. Kalinyingrádban én is gyorsan összehaverkodtam néhány helyi sráccal, akikkel később együtt mentem bulizni, meccset nézni. A vb ideje alatt az ún. szurkolói zónákban pezsgett az élet, ahol igazi fesztiválhangulat uralkodott, közös meccsnézésekkel, koncertekkel. Oroszország egyébként nem egy olcsó hely, a torna ideje alatt pl. egy eredeti csapatmez 100 euróba került. Nekem is vennem kellett menet közben egy új horvát mezt, mivel az elsőt elcseréltem egy argentinra, annyira kérték tőlem a dél-amerikaiak.
• Számodra elég hosszúra nyúlt az oroszországi kiruccanás, hiszen kedvenceid, a horvátok egészen a döntőig meneteltek.
– Igen, olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy Modrićék mind a hét mérkőzésére sikerült bejutnom, de ezért gyakorlatilag be kellett utaznom Oroszország egész európai részét, Kalinyingrádtól Nyizsnyij Novgorodon át egészen Szocsiig. Ez természetesen nagyon sok időbe tellett, hiszen Kalinyingrádtól Moszkváig húsz órát tartott az út, az orosz fővárostól Szocsiig pedig több mint harminc órát vonatoztunk. De a hosszú utakat is igyekeztem hasznosan eltölteni, olyankor tudtam a legtöbbet pihenni, és a vonatban is lehetett ismerkedni. Az egyik ilyen vonatozás alkalmával meséltem a horvát szurkolóknak, hogy honnan származom, ők pedig viccesen megjegyezték, hogy akkor én vagyok az ő kabalájuk, aki szerencsét hoz a csapatuknak.
• Melyek voltak számodra a torna legemlékezetesebb pillanatai?
– A Nyizsnyij Novgorodban lejátszott horvát–argentin meccsen fantasztikus volt a hangulat. A dél-amerikai drukkerek ugyan többen voltak a lelátókon, de a horvát szurkolók is kitettek magukért. Az angol–horvát elődöntőt a horvát kemény mag kellős közepéről tekinthettem meg, na, az megint egy olyan élmény volt, amelyet soha nem felejt el az ember. Természetesen a döntő is hatalmas élmény volt, csak sajnos ott a vége nem olyat lett, mint ahogy azt vártuk. A horvát szurkolók ugyan végig éltették kedvenceiket, de azért láthatóan mindenki, így én is, nagyon le voltunk törve a 4:2-es vereség miatt.
• A moszkvai fináléra hogyan sikerült jegyet szerezned?
– A mérkőzés előtt a feketézők 1500 eurót is elkértek egy belépőért, ennyit azért nem akartam fizetni, még ha a világbajnokság döntőjéről is volt szó. A döntő napján a Luzsnyiki Stadion körüli metróban azután rám mosolygott a szerencse, egy horvát szurkoló ugyanis 700 euróért átadta nekem a horvát szövetségtől vásárolt II. kategóriás jegyét. Ez a belépő az egyik kapu mögötti részre szólt, ahonnan mindent tökéletesen be lehetett látni.
