2024. március 28., csütörtök
SAKK – XXII. ZENTAI CSATA 1697

Kovačević a győztes

Az újvidéki Aleksandar Kovačević nagymester győzelmével fejeződött be a zentai sakkfesztivál. Győzelme megérdemelt, hiszen az utolsó partijától eltekintve mindenki ellen teljes erőbedobással küzdött, és meglett érte a jutalma. A 8. fordulóban fontos győzelmet aratott a fiatal belgrádi Gojko Vučinić nemzetközi mester felett, és bebiztosította a tornagyőzelmet. Az első helyen kiemelt rijekai Ognjen Cvitan nagymestert talán megviselte fociválogatottja veresége a vb-döntőben, mert mindaddig az első helyen állt, a meccs után viszont már nem sok harci kedvet mutatott, a végéig a sok rövid döntetlen mellett csak egyszer tudott nyerni, emiatt csak a 9. helyen végzett. Az első tizenöt helyezett részesült pénzdíjazásban, a legjobb női résztvevő az orosz Alena Zavgorodiaja, a legjobb ifjúsági a 12 éves mongol Tungstumur Yesuntumur, aki egyben a 11 fordulós villámverseny győztese is lett, a legjobb szenior az adai Zvonimir Aleksić, a legjobb nem díjazott zentai versenyző Ljubomir Vranić lett.

A főverseny mellett zajlott párhuzamosan a B torna is 28 résztvevővel, az első öt helyezett részesült tárgydíjban. A győztes a kínai fiatal lány, Chen Xinyue maximális 9 pontszámmal, megelőzve a törökkanizsai Nebojša Uverićet. Nagyon szép sikert értek el a felsőhegyi sakkozók, hiszen Huszák Gábor a harmadik, Homolya Zoltán a negyedik, Fleisz Zsolt pedig az ötödik helyen végzett.

A 8. forduló fontosabb eredményei: Kovačević–Vučinić 1:0, Tošić–Čabarkapa 0:1, Cvitan–Žegarac remi, Nestorović D.–Pratyusha 1:0, Vranić–Budisavljević 0:1, Batsuren–Kumić 1:0, Jordanov–Uuriintuyua remi, Šljukić–Wang 1:0, Otawa–Juhász remi, Farkas T.–Stojkovska 1:0, Bilić–Kecskeméti 0:1, Liu–Simonyi remi, Pletl–Tugstumur 0:1, Prozorov–Nagy 0:1. A 9. forduló fontosabb eredményei: Budisavljević–Kovačević remi, Čabarkapa–Nestorović D. remi, Vučinić–Batsuren remi, Sirotanović–Cvitan remi, Uuriintuyua–Tošić 1:0, Žegarac–Jordanov remi, Milošević–Šljukić 1:0, Kumić–Farkas T. 1:0, Kecskeméti–Nagy 0:1, Tugstumur–Andrijević 1:0, Juhász–Vranić 0:1, Zavgorodniaya–Simonyi 1:0.

A végső sorrend: Kovačević 7,5, Čabarkapa 7, Vučinić, Batsuren, Nestorović D., Budisavljević, Uuriintuyua 6,5-6,5, Jordanov, Cvitan, Žegarac, Kumić, Milošević, Sirotanović, Mitev, Nagy, Vranić, Zavgorodniaya, Tugstumur 6-6 pont stb.

A torna közepén, július 18-án került sor a villámversenyre, melyen 38-an vettek részt. A 11 fordulós versenyt hatalmas meglepetésre a kis termetű, 12 éves Tungstumur Yesuntumur nyerte meg nagy fölénnyel. Az első és az utolsó partiját elvesztette, a többit viszont közte megnyerte. A végeredmény: Tungstumur 9, Tošić, Vučinić, Batsuren 8-8, Csonka, Luković 7,5-7,5, Uuriintuyua, Kecskeméti 7-7, Mihov, Táncsik, Zsukov, Liu, Skenderović, Damljanović 6,5-6,5, Molnár, Toncseva, Vuković 6-6 pont stb.

A verseny szép helyszínen, a népkerti sportcsarnokban zajlott megfelelő körülmények között, Brindza István főbíró, Novák László és Novák Tamás segédbírók vezetésével minden rendben lezajlott. A szervezők a záróünnepségen bejelentették a jövő évi verseny megrendezését, melyre mindenkit szeretettel várnak, régieket, újakat egyaránt.