2024. március 28., csütörtök

Szlovén kormányalakítás - Egyik párt sem rendelkezik szükséges parlamenti többséggel

Másfél hónappal a szlovéniai választások utána sem a győztes ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke, Janez Jansa volt miniszterelnök, sem a második legtöbb szavazatot kapott, Marjan Sarec nemrég alapított balközép pártja, a Marjan Sarec Listája (LMS) nem rendelkezik a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséggel - írta a szlovén sajtó hétfőn.

Borut Pahor államfő, akinek az első körben, a hivatalos eredmények közzététele után 30 napon belül javaslatot kellett volna tennie a miniszterelnök-jelölt személyére, hétfőn hivatalosan is értesíti a parlamentet, hogy nem tudja megtenni, mert egyik jelölt sem rendelkezik a szükséges támogatással.
A törvények szerint a parlamentnek ezt hivatalosan is "tudomásul kell vennie", ami valószínűleg a pénteki plenáris ülésén történik meg.
Ezt követően a második körben - amelyre 14 nap áll rendelkezésre - az elnök mellett már a frakciók is javaslatot tehetnek is a miniszterelnök személyére, s ha ez sem jár sikerrel, a harmadik körben a képviselők, azaz pártjaik is jelölhetnek, de ekkor már nem kell a kormány megválasztáshoz abszolút többség - vagyis 46 szavazat -, elég a jelenlevők többségének támogatása.
A parlamenti választásokon az SDS 25 mandátumot szerzett, az LMS 13 mandátummal a második, a Szociáldemokrata Párt (SD) és Miro Cerar ügyvivő kormányfő pártja, a Modern Közép Pártja (SMC) 10-10 mandátummal a harmadik helyen végzett. Az említett pártok mellett még átlépi a 4 százalékos parlamenti küszöböt a Baloldal (Levica) 9 mandátummal, az Új Szlovénia (NSi) 7 mandátummal, Alenka Bratusek volt miniszterelnök pártja (Stranka AB) és a nyugdíjaspárt (DeSUS) 5-5 mandátummal, valamint a Szlovén Nemzeti Párt (SNS) 4 mandátummal.
A nemzeti kisebbségeknek két garantált helyük van a parlamentben. Horváth Ferenc magyar és Felice Zizan olasz képviselő már korábban elmondta az államfőnek, hogy nem kíván a "mérleg nyelve" lenni, és azt a miniszterelnök-jelöltet támogatja majd, aki többséget tud szerezni a parlamentben.
A kormányalakításhoz legalább 46 képviselő támogatására van szükség a 90 fős parlamentben.
Jansát két jobboldali párt, az NSi és a SNS támogatja. A vele folytatott együttműködést azonban erőteljes migránsellenes politikája miatt a baloldali pártok elutasítják.
Az elmúlt hetekben folyamatosan koalíciós tárgyalásokat folytatott a LMS, az SD, az SMC, az NSi, a Stranka AB és a DeSUS, de miután az NSi a múlt héten úgy döntött, mégis inkább Jansát támogatja, nem született koalíciós megállapodás.
Két párt marad ki eddig a koalíciós egyeztetésekből: a szélsőbaloldali Baloldal és a szélsőjobboldali SNS. Sarec jelezte, hogy folytatja a tárgyalásokat a fent említett pártokkal, és valószínűleg bevonja a Baloldalt is.
Elemzők szerint a második forduló is sikertelen lesz, és csak a harmadik fordulóban, valamikor augusztus végén alakulhat meg a kormány, amikor már nem kell a megválasztásához abszolút többség a parlamentben.